Viktort is elvették tőlünk. Mármint a Kassait. Az esztendő harmadik és mérhetetlenül borús szerdáján arcul csapásként jött a hír, hogy kedvenc játékvezetőnk sem lehet ott Brazíliában, a világbajnokságon. Kikerült a keretből, tudniillik. Nem lesz könnyű nyarunk.
A focistáink már rég kihagyják a foci csúcstornáját, ez nem újdonság. Alakítani kellett kicsit a szokásokon, nem mondom, anno cselekért, gólokért szorítottunk, újabban egy-egy lefülelt lesállás, szankcionált becsúszás okozott eufóriát. De működött a dolog, ezt bátran kijelenthetjük, hiszen ott volt nekünk Puhl Sanyi, majd pedig Viktor.
A Kassai, akiért legutóbb Dél-Afrikában is érdemes volt sört bekészíteni, meccset várni, s persze lehetett örömittasan levegőt bokszolni, amikor tanárian dirigált Özilnek, Dani Alvesnek, de nem rettent meg Xavitól és Suáreztől sem.
Micsoda boldogság ült ki a magyar arcokra, amikor a világbajnoki elődöntőben visszafújta Schweinsteiger szabadrúgását, aztán módszeresen elmagyarázta a németnek, mikor rúghatja el a lasztit. Gyönyörű volt, lebilincselő. A bírónk tudta a dolgát, a legnagyobb sztárok is vigyázzban álltak előtte, mi pedig milliónyian feszítettünk, futottunk, sípoltunk vele.
Volt kiért szurkolni, ha már honfitárs védőért, csatárért nem tudtunk. A szigorú szemű tatabányai lett a mi hősünk, erre tessék, lehúzták a listáról, amin találni üzbéget, bahreinit, panamait is.
Piros lap ez, K. O., és attól tartunk, nem lesz könnyű felállni a padlóról. Kibe kapaszkodjunk Brazíliában? Szambatáncosból, fruttiárúsból, meg örömlányból alighanem Rióban is akad elég, a magyar futballisták pedig továbbra sem kellenek.
Delegáljunk füvet, kapufát vagy szögletzászlót?
