Az új Concorde ma átlépi a hanghatárt, nagy lépés ez a szuperszonikus kereskedelmi repülések felé

szuperszonikus repülőgépek
PUBLIKÁLÁS: 2025. január 29. 14:06
A coloradói Boom Supersonic cég tervei szerint az új Concorde a ma reggeli tesztrepülés során az XB-1-es tesztrepülőgépével átlépi a hanghatárt; a repülést pedig élőben közvetítik az interneten.
A coloradói Boom Supersonic cég tervei szerint a ma reggeli tesztrepülés során az XB-1-es tesztrepülőgépével átlépi a hanghatárt - illusztráció Forrás: Wikipedia/Boom Technology

Opció a Concorde helyett

Ha a teszt sikeres, akkor a szóban forgó vállalat először fogja elérni eléri ezt a bravúrt. A coloradói székhelyű cég ma 16 óra körül (GMT) indítja útjára XB-1 tesztrepülőjét a kaliforniai Mojave légi és űrkikötőből, melyet a hanghatár átlépése nagyjából 25 perccel később követ.

A Boom a honlapján élőben közvetíti a küldetést. Az XB-1 annak a végső repülőgépnek, az úgynevezett Overture-nek a kisebb változata, amelyet a vállalat a szuperszonikus kereskedelmi repülésekhez kíván használni. Ha ez a tervek szerint megvalósul, a 64 üléses Overture lesz az első szuperszonikus utasszállító repülőgép a 2003-ban leállított brit-francia Concorde óta.

"Még néhány évnek el kell telnie, amíg az első szuperszonikus utasok visszatérhetnek. A siker korántsem garantált. Mégis, minden eddiginél több okunk van optimistának lenni" - írta Blake Scholl alapító és vezérigazgató az X-en közzétett bejegyzésében.

A szuperszonikus repülés egyszerre vitatott és drága dolog. A közönség jó fogadtatása ellenére a Concorde túl drágának és nehezen működtethetőnek bizonyult, főként a nagy mennyiségű felhasznált repülőgép-üzemanyag miatt. A tipikus kereskedelmi repülőgépek körülbelül 300 mérföld/órával lassabban repülnek, mint a hanghatár áttöréséhez szükséges 760 mérföld/órás sebesség, de ezáltal sokkal üzemanyag-hatékonyabbak is.

British Airways utolsó Concorde-ja, a G-BOAD - a géptípus túl drágának és nehezen működtethetőnek bizonyult, ezért kivonták a forgalomból - illusztráció Forrás: Rob Young/wikipedia.org

Fenntarthatóság és energiahatékonyság

A Boom pozitívan nyilatkozott repülőgépei fenntarthatóságával kapcsolatban, és ígéretet tett arra, hogy az Overture-t úgy tervezi, hogy az 100%-ban fenntartható üzemanyaggal (SAF) működjön. Az azonban, hogy a SAF magas költsége – jellemzően hat-hétszer drágább, mint a normál repülőgép-üzemanyag – jelentősen megdrágítíja-e a repülőjegyek árait, még nem derült ki.

A cég bejelentette, hogy megállapodást kötött a gyártókkal évi 10 millió gallon (37 854 100 liter) SAF-ra az Overture repülési tesztprogramjához.

"A szuperszonikus kereskedelmi utazások újbóli bevezetése új lehetőséget kínál az újonnan belépők számára, hogy a tervezési folyamat kezdetétől integrálják a fenntarthatóságot. A fenntarthatóság és a nagy sebességű utazás nem zárja ki egymást, ahogy azt az olyan új repülőgépek is, mint a sebességre, biztonságra és fenntarthatóságra optimalizált Overture bizonyítják. A modern szuperszonikus repülőgépek, mint például az Overture, valamint meghajtórendszere, a Symphony, képes lesz elérni a nulla szén-dioxid-kibocsátású működést a repülőgép és a hajtómű üzembe helyezésekor annak 100%-os SAF-re optimalizálásával" – olvasható a Boom honlapján.

Hozzáteszi: "A kezdeti sugárhajtású repülőgépek körülbelül háromszor olyan energiaigényesek voltak, mint az akkori légcsavaros hajtóműves repülőgépek. Az elkövetkező 30 évben aztán a repülőgépek és a hajtóművek technológiájának fejlesztése annyira megnövelte a sugárhajtású repülőgépek energiahatékonyságát, hogy ne csak megfeleljen, de meg is haladja a légcsavaros utasszállító repülőgépek energiahatékonyságát."

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.