London óriáskereke mellé állítanák ki a szuperszonikus Concorde repülőgépet

repülőgép
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 28. 12:15

Több mint 20 éve árválkodik a Heathrow egyik sarkában a G-BOAB lajstromjelű, 1976-ban gyártott szuperszonikus Concorde, amelyet most a Temze partján a London Eye óriáskerék mellé helyeznének kiállítási attrakcióként – írja az Airportal.

A British Airways utolsó Concorde gépe, a G-BOAA egy speciálisan épített uszályon Forrás: AFP/Odd Andersen

A Concorde 2000 augusztusában repült utoljára, amikor az előző hónapban az egyik Air France-példánnyal történt párizsi katasztrófa után ideiglenesen felfüggesztették a Concorde-ok üzemelését. Bár úgy volt, hogy még visszatér a forgalomba ez a példány is, ám végül az előírt módosításokat nem végezték el a gépen, így azóta is, tehát huszonhárom éve a Heathrow-n áll, jelenleg a 27L jelű pályavég közelében.

Csodás fotó készült azonban az utolsó repüléséről, ahogy a modern mérnöki alkotások eme csodája a bristoli Clifton függőhíd felett átrepült, lent pedig ujjongó tömeg bámulta meg utoljára a levegőben, ami megrendítő pillanatot hozott létre – írja a CNN. Íme, a különlges kép!

Egy szervezet most közösségi gyűjtést indított, mert szeretnék a lassan pusztuló, berendezésétől megfosztott gépet a Temze folyóra, a London Eye óriáskerék mellett kialakítandó platformon kiállítani. A gép alsó szintjén interaktív tárlat és foglalkozások várnák a látogatókat, főként a gyerekeket, tudományos-ismeretterjesztő előadásokkal. A beltérbe mintegy 50 ülést visszaépítenének, amelyekben helyet foglalva virtuális utazáson vehetnének részt a vendégek, ráadásul pezsgőt és csokoládét is felszolgálnának nekik, valamint megtekinthetik a pilótafülkét is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.