
A napjaink leggyorsabb kereskedelmi repülőgépeinél kétszer gyorsabb Aerion S2-vel az első próbarepüléseket 2019-ben akarják elvégezni, és 2021-től szeretnék forgalomba állítani. A 12 férőhelyes, elegánsan berendezett AS2-es tervezett ára meghaladja a 100 millió dollárt.
Persze nem csak az Aerion és az Airbus dédelget hasonló álmokat: a bostoni Spike Aerospace is a Concorde nyugdíjazása által teremtett űrt próbálja kitölteni: a cég azt tervezi, hogy 4-5 éven belül olyan szuperszonikus meghajtással rendelkező járatokat indít New York és London között, melyek képesek lesznek kevesebb mint négy óra alatt megtenni az utat.
Nyugdíjazták a Concorde-ot
Az eddigi egyetlen szuperszonikus utasszállító a Concorde volt, melyet 2003-ban vontak ki a forgalomból. A fedélzetén luxuskörülményeket biztosító gép a hangsebesség kétszeresével, 2200 kilométer per órával tudott haladni, egy átlagos London-New York járat kicsit kevesebb mint 3 és fél óráig tartott. Ez manapság 8 órát vesz igénybe.
Egy másik amerikai cég, a HyperMach Aerospace Ltd még merészebb tervekkel állt elő: az ő gépük sebessége elérné a Mach 4-et (óránként 2600 mérföldet), így egy óra alatt átérne New Yorkból Londonba. A cég arra számít, a 2020-as években már gyártásba kerülhetnek sugárhajtású gépei.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.