Idén kórházban kapott helyet az óriás debreceni mézeskalács-szív

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 27. 15:17

Debrecenben hagyományosnak számító látványosság a mézeskalács szívekből készülő óriásszív, melyet rendszerint az adventi vásár keretében, a Régi Városháza udvarán nézhetnek meg az érdeklődő. Idén új helyet találtak az alkotásnak, méghozzá a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházat, ahol az egészségügyi dolgozók munkája előtt tiszteleg majd, egészen az adventi időszak végéig - derül ki a hajdupress.hu cikkéből.

A kép illusztráció Forrás: NickyPe/pixabay.com

Papp László, a város polgármestere ünnepság keretében mutatta be 400 darabból álló szívet, melyet a kórház főbejáratánál helyeztek el. Mint mondta a város szíve egyszerre mutatja meg az összefogás erejét, illetve a debreceniek háláját és köszönetét.

Közzétette: Debreceni Advent2020. november 27., péntek

A polgármester maga is nemrég esett át a koronavírus fertőzésen, így saját és a már meggyógyult betegtársai nevében külön is megköszönte a nővéreknek és az orvosoknak azt a munkát, amit a betegek gyógyítása érdekében már több hónapja végeznek a járvány frontvonalában. Emellett az adventi vásár kézművesei is felajánlották különböző portékáikat a kórház dolgozóinak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.