Kinevezték a világ legfiatalabb utasszállító kapitányát: a rekorddal a 26 éves brit Kate McWilliams büszkélkedhet. A lány 13 évesen kezdett a repülés iránt érdeklődni, 16 évesen repült először egyedül, a pilótasulit pedig a 19. születésnapján kezdte el. Az iskola befejezését követően az Easyjetnél kezdett dolgozni, a fapados pedig most kinevezte első tisztből kapitánnyá. Ezt a tisztséget – és a vele járó felelősséget – sokkal idősebb pilóták szokták megkapni – írja a Travelweekly.co.uk.
"Nem hiszem, hogy számítana az életkorom. Ugyanazon a képzésen vettem részt, és ugyanazokat a vizsgákat tettem le, mint a többi pilóta. Bizonyítottam, hogy képes vagyok rá, a koromtól függetlenül" – nyilatkozta a Daily Mailnek. Az újdonsült kapitány az újságnak azt is elmondta, hogy szinte minden nap megkérdezi valaki a kollégái vagy az utasok közül az életkorát. Első tiszt korában ez a kérdés fel se merült.
Kate McWilliams kinevezése nem csak életkora miatt nagy szám: jelenleg a világ kereskedelmi kapitányainak 95 százaléka férfi. Az Easyjet elkötelezett a női pilóták mellett, a cég két éven belül szeretné megduplázni a pilótaképzésben részt vevő nők számát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.