Egy utas azt hitte, meghalt az útitársa – Leleplezte a légiutas-kísérő: ilyen valójában a stewardessek élete

Azt hiszem, nincs olyan ember, akinek ne jutott volna eszébe minden egyes alkalommal, amikor repülőre ült, és elnézte a csinos, kedvesen mosolygó, magabiztos légiutas-kísérőket, hogy milyen lehet az életük, miután folyton a felhők között repkednek, miből állhat a munkájuk, amikor éppen nem kávét, vagy teát kínálnak kedvesen, és hogyan lesz valakiből stewardess?

A repülés titkos oldala: izgalmas beszélgetés egy légiutas-kísérővel

Erről a kihívásokkal teli, de gyönyörű szakmáról beszélgettünk Majoros Mirtillel, aki bepillantást enged a légiutas-kísérők mindennapjaiba.

Mirtill elárulja, milyen kihívásokkal szembesülnek a fedélzeten, milyen titkok rejlenek a repülés háttérmunkájában, és mi teszi ezt a hivatást igazán különlegessé, de mesél arról is, hogyan telnek a layoverek (pihenő idő), és milyen váratlan helyzetekkel találkozhatnak a levegőben. Beszélgetésünk során kiderült, milyen előnyökkel és nehézségekkel jár a munka az arab világban, és miért érdemes türelemmel és felkészültséggel belevágni ebbe a szakmába.

Mi ösztönzött arra, hogy légiutas-kísérő legyél? Volt-e valami meghatározó élményed, ami elindított ezen az úton?

Nem voltam repülőrajongó, és először egyetemi nyári munkaként a Wizz Air call centerében dolgoztam. Később a légitársaságnál a személyzet beosztását készítettem, ami lehetőséget adott, hogy végre a fedélzeten legyek, mint „observer”, azaz megfigyelő. Az első Budapest–Bologna–Budapest–Nizza–Budapest út igazi élmény volt, innentől kezdve megszállott utazó lettem. Európában azonban a juttatások korlátoztak, így csak az Egyesült Arab Emírségekbe költözve vált valóra a karrierem a repülésben.

Hogy kerültél az arab világba, arab légitársaságokhoz? Mennyiben más egy arab légitársaságnál dolgozni, mint egy európainál?

Az Egyesült Arab Emírségekbe a párom munkája miatt költöztünk, és mivel itt négy nagy légitársaság is működik, egyértelmű volt, hogy megpróbálok a szektorban elhelyezkedni. Bár a bekerülési esélyek minimálisak, szerencsére fast track-en keresztül (gyorsított kiválasztási vagy felvételi folyamat) három nap után felvettek, majd fél év elteltével egy jobb ajánlatot elfogadva egy másik cégnél folytattam. A biztonsági szabályok mindenhol ugyanazok, de a megjelenés és a szerviz követelményei az arab légitársaságoknál jóval szigorúbbak. A külső megjelenést, körmöket, hajviseletet, hajszínt, sőt sokszor a testsúlyt is szigorúan ellenőrzik, ami teljesen más világ, mint a szabadelvű amerikai cégeknél. Ugyanakkor a munka lehetőséget ad világszínvonalú szervizt nyújtani: a turistaosztályon is meleg ételt szolgálunk fel, az üzleti osztálynak (business class) köszönhetően pedig mélyebb ismereteket kaptam a borokról és az etikett világáról.

Hogy zajlik egy átlagos munkanap a fedélzeten? Mi az, amit az utasok sosem látnak, de a személyzet számára mindennapos?

A légiutas-kísérők munkája már otthon elkezdődik: felkészülünk a járatra, majd egy meetingen átbeszéljük az út részleteit előbb a csapattal, majd a pilótákkal is – időjárás, útvonal, utasszám, speciális igények. Ekkor töltjük ki a repülés előtti tesztet is a biztonsági és elsősegély-ismeretekből. A fedélzeten biztonsági ellenőrzéseket végzünk, átnézzük az orvosi felszereléseket, majd a záró megbeszélésen értékeljük az utat és visszajelzést adunk. Emellett évente ismétlő képzés és vizsga is van, és a megjelenést is rendszeresen ellenőrzik.

Melyik volt a legnagyobb kihívás vagy váratlan helyzet, amivel a levegőben találkoztál, és hogy oldottad meg?

Szerencsére extrém helyzetek eddig elkerültek, a kihívások inkább a mindennapokból adódtak. Volt utas, aki a felszállás alatt pánikolt, de sikerült megnyugtatnunk; máskor az alkoholfogyasztás miatt kellett rendőrt hívni. Leszállásnál előfordult, hogy át kellett startolni a foglalt kifutópálya miatt, vagy síró utast nyugtattunk meg, aki azt hitte, meghalt az útitársa (pedig csak mélyen aludt). Bár ismerőseimnek voltak komolyabb „élményeik” is – haláleset, kényszerleszállás –, számomra inkább csak a napi rutin részét képező esetek jutottak.

Van-e időtök arra, hogy egy-egy úti célon körülnézzetek?

A beosztásunk kétféle utat tartalmaz: a rövidebb fordulójáratoknál nem szállunk le a gépről, hanem azonnal jövünk is vissza, míg a layovereknél van pihenőidőnk a célállomáson, ami 14 és 92 óra között változhat, az átlag 24–30 óra. Én igyekszem minden layovert maximálisan kihasználni, és bejárni a várost, míg mások inkább pihennek, wellness-szel töltik az időt vagy filmeznek a szobában. Vannak esetek, amikor a csapat együtt vacsorázik vagy ebédel, de én általában a látványosságokat részesítem előnyben, ezért a vlogjaimban is gyakran egyedül fedezem fel a várost. A rövid idő ellenére igyekszem minden pillanatot kiélvezni, így minden út egy apró kalandként marad meg.

Ha valaki most fontolgatja, hogy légiutas-kísérő lesz, mi az a tanács, amit mindenképp megosztanál vele?

A legfontosabb a nyelvek magabiztos ismerete, hiszen a kiképzés és a szaknyelv gyakran angolul zajlik. Emellett oda kell figyelni az egészségre, mert a munka fizikai és lelki terheléssel jár, és számolni kell azzal, hogy családi eseményeket, ünnepeket is ki kell hagyni. Végül pedig rengeteg türelem is kell: a felvételi folyamat hónapokig vagy akár évekig is eltarthat, és sokszor csak több próbálkozás után sikerül.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: