
Kendőzetlenül beszélt egy videóban egy volt stewardess arról, hogyan reagált a kollégáival, ha fülön csípett egy-egy pajzán utast, akik a repülőn akarták kiélni titkos vágyaikat. A légitársaságok hivatalos szabályzata szerint ugyan a járatokról való kitiltás is következménye lehet annak, ha valaki elhivatottan a Mile High Club díszes társaságának tagja akar lenni, de a legtöbb esetben a légiutas-kísérők nem verik nagy dobra az efféle kihágásokat.
Mandy Smith egykori stewardesst több repülős kulisszatitokról kérdezték nemrég egy videóban, többek között azt a témát is érintve, hogyan reagálnak a légiutas-kísérők akkor, ha félreérthetetlen helyzetben találnak néhány utast. A legtöbben a mellékhelyiségek nyugalmát próbálják kihasználni, de olyan helyzetekről is hallani lehet, hogy az éjszakai órákban egymás ölében találnak örömre a vérükkel nem bíró párok. Ha azonban lebuknak, csak a stewardessek jóindulatán múlik, hogy milyen következménnyel kell – vagy nem kell – szembenézniük.
„Sosem kaptam rajta senkit meztelenül, pedig ha akarjuk, légiutas-kísérőként a mellékhelyiségek ajtajait lezárás ellenére is könnyen eltávolíthatjuk; de ilyesmi még nem történt. Ami azonban többször is előfordult, hogy az ajtón kopogva azt mondtam: Elnézést, kifáradnának? Sejtem, mit csinálnak. Ez akkor igazán kellemetlen, ha nappal történik és gyerekek is vannak a fedélzeten. Ha azonban ez egy éjszakai járaton történik és a felek diszkrétek, őszintén szólva valószínűleg nem zavarom meg őket” – magyarázta Mandy, hozzátéve, hogy nagyjából 20-30 repülőutanként nagyjából egy ilyen alkalom fordul elő. Elmesélt továbbá egy kolléganőjétől hallott történetet, mely szerint egy 18 éves lány nagyon elhivatott volt, hogy a Mile High Club tagja legyen, így jóformán bármelyik férfit megragadta a gépen.
„Nem tudom, végül hogyan szűrte össze a levet az adott férfival, hogyan jutottak közös elhatározásra, de a személyzet rájött és ment, hogy leállítsa őket. A lány végül visszaült a helyére, de nagyjából fél órával később ismét illetlen helyzetben találták ők egy másik ürgével. Aztán a barátnőm szerint később már a szüleivel beszélgetett, mert hogy kiderült, hogy egész végig az anyjával és az apjával közösen utazott. Ezután már nem próbálkozott tovább. Talán a legjobb lenne, ha kondom adagolókat tartanánk a mosdókban...” – viccelődött Mandy Smith.
A témáról való beszélgetés 1 perc 29 másodperctől tekinthető meg az alábbi videóban:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.