Egy 29 éves édesanya osztotta meg történetét a Redditen. Elmesélte, hogyan próbálja távol tartani egymástól 9 és 5 éves lányait. Mint mondja: megvan rá az oka. A testvéri kapcsolatok bonyolultak lehetnek, mivel egyik pillanatban imádjátok egymást, a másikban hevesen veszekedtek. De egy anyuka annyira aggódik a lányai kapcsolatának és viselkedésének alakulása miatt, hogy tudatosan különválasztja őket. A kérdés persze az: jót tesz ezzel vagy sem?
Az anyuka bűntudatot érezve megkérdezte az emberek véleményét a Redditen: vajon tényleg észszerűtlen-e, hogy nem akarja, hogy lányai túl sok időt töltsenek együtt. Elárulta: az egyik lány „állandóan vitatkozik” és „teljesen tiszteletlen”.
A fiatal nő hét éve házas a 32 éves férjével, akinek van egy kilencéves lánya egy korábbi kapcsolatból, közösen pedig van egy ötéves lányuk. A nő szerint a nagyszülők (akikkel az idősebb gyerkőc él, mivel az sem az apjával, sem az édesanyjával nem igazán jön ki) mindent megengednek Kate-nek, aki visszabeszél, hisztizik, semmit nem csinál magának, és mindig eléri, amit akar – olvasható a nő posztja a The Mirror cikkében.
A nő teljesen tanácstalan, hiszen a férjét sem engedik fegyelmezni a nagyszülők, és kezd kicsúszni a kezükből az irányítás.
A férjemet sem engedik fegyelmezni, mert azt mondják, Kate az ő felelősségük. Közben nagyon gonosz és durva Sarával, ha nem úgy játszik, ahogy ő akarja, azt mondja neki, akkor nem lesznek barátok, lassúnak hívja, meglöki, majd azzal magyarázza, hogy csak játszottak, és állandóan elveszi a dolgait
– folytatta a nő.
Mostanra Sara is kezd rosszul viselkedni az iskolában, ugyanazokat a jeleket mutatja, mint Kate otthon. Emiatt megtiltotta, hogy együtt játsszanak, és Sara viselkedése javulni kezdett. De amint újra engedte, hogy együtt legyenek, ismét rossz irányba változott. A kommentelők többsége az anyát támogatta, mivel szerintük a férjnek és az exének kellene felelősséget vállalnia, a nagyszülők túl engedékenyek, és ezzel ártanak a gyereknek. Többen kiemelték, hogy Sarát nem szabad kitenni a testvére bántalmazásának.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.