Lerántjuk a leplet: ez a filléres hozzávaló a tökéletes balatoni lángos titka

lángos
PUBLIKÁLÁS: 2025. július 12. 12:45
A nyár beköszöntével újra felkerülnek a strandbüfék tábláira a szezon legnagyobb kedvencei, köztük a hekk és a retró burger. A lista azonban nem lehet teljes a balatoni lángos nélkül, amelyért a magyarok és a külföldiek is egyaránt rajonganak. Az étel ára azonban az elmúlt években az egekbe szökött, szinte már sehol sem úszhatjuk meg 2000 forint alatt, ezért lássuk, hogyan készítheted el otthon is fillérekből ezt a különleges sült lepényt.

A lángos a magyar konyha hagyományos étele, elkészítéséhez pedig nem kell különösebb tudomány. Az ínycsiklandó fogás kevés és olcsó összetevőt tartalmaz, amelyeket bármelyik kisboltban beszerezhetsz. Az otthoni összeállítását érdemes megfontolni, a balatoni lángos ára ugyanis annyit emelkedett az utóbbi években, hogy az állunk is leesik, amikor a büfés kimondja a fizetendő összeget.

Sajtos-tejfölös balatoni lángos
Egyetlen hozzávalóval is feldobhatod az otthon készült balatoni lángost. 
Fotó: Mehes Daniel /  Shutterstock 

Az igazán jó balatoni lángos ismérve: egyetlen hozzávaló feldobja a tésztát

Egy igazán jó lángos ismertetője, hogy átsült, a tésztája megfelelő vastagságú, valamint ideális mennyiségű feltétet (tejfölt, sajtot) tartalmaz. Bár a magyar specialitás a strandszezonban lesz évről évre igazán felkapott, otthon bármikor elkészítheted. Sőt otthon sütve nemhogy olcsóbb, még finomabb is lehet, mint a büfés változat.

Az ételnek több formája is létezik, kezdve a klasszikus kenyértésztából készült lángostól a burgonyáson át a kefires és a joghurtos változatig. Az utóbb felsorolt összetevők a tészta lágyságáról gondoskodnak.

Tanácsok a tökéletes balatoni lángos elkészítéséhez

  • Keleszd a lángostésztát sütés előtt legalább fél óráig, de az sem árt, ha pár napig a hűtőben hagyod. Ilyen esetben olajjal kikent fedeles edényben vagy zacskóban tárold.
  • Sütés előtt porciózd ki az adagokat, a gombócokat pedig hagyd még nyugodtan pihenni körülbelül 10 percig egy olajjal lekent tálcán.
  • Vizezd vagy olajazd be a kezed nyújtás előtt.

Ínycsiklandó balatoni lángos recept: klasszikus lángos

Hozzávalók:

  • 2 deciliter tej
  • 2 deciliter víz
  • 1 teáskanál cukor
  • 3 dekagramm élesztő
  • 50 dekagramm liszt
  • 2 evőkanál olaj és olaj a sütéshez

Elkészítés:

  1. A tejet és a vizet meglangyosítjuk. Egy pohárba beletesszük a cukrot, rámorzsoljuk az élesztőt és ráöntünk 1 deciliter langyos tejet. Letakarjuk, amíg felfut.
  2. Egy tálban összekeverjük a lisztet és a sót, majd a halom közepébe egy mélyedést csinálunk és beletesszük a 2 evőkanál olajat, a felfutott élesztőt, a maradék tejet és egy kevés vizet.
  3. Elkezdjük összedolgozni a masszát és apránként adagoljuk hozzá a vizet, míg egy közepesen lágy tésztát nem kapunk. Ezután langyos helyen fél óráig kelni hagyjuk.
  4. Ha a tészta szépen megkelt, az adagokat kiporciózzuk és 160 fokra felforrósítjuk az olajat.
  5. Ezt követően a tenyérnyire tépett tésztákat kinyújtjuk és ropogósra sütjük.

Ínycsiklandó balatoni lángos recept: a kefires lángos

Hozzávalók:

  • 1 csipet cukor
  • 30 dekagramm kefir
  • 2,5 dekagramm élesztő
  • 50 dekagramm liszt
  • 3 darab tojás
  • olaj

Elkészítés:

  1. A szobahőmérsékletű kefirt és a cukrot elkeverjük, majd hozzádolgozzuk az élesztőt és 20 percig állni hagyjuk.
  2. A kefires élesztőt a liszttel, a tojással és a sóval összekeverjük, majd egy órán keresztül egy langyos helyen kelni hagyjuk.
  3. Ha a tészta szépen megkelt, az adagokat kiporciózzuk és 200 fokra felforrósítjuk az olajat.
  4. Ezt követően a tenyérnyire tépett tésztákat kinyújtjuk és ropogósra sütjük.

A lángosra tehetünk fokhagymát, sajtot és tejfölt is. Manapság a strandokon már magyaros változat is szerepel az étlapon, ami azt jelenti, hogy a lepényre a tejfölön, sajton kívül lila hagyma, illetve szalonna vagy kolbász is kerül.

Ezek is érdekelhetnek: 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.