

A salemi boszorkányperek 1692-től egészen 1693-ig zajlottak, melyek során több mint 200 embert vádoltak meg boszorkánysággal és a sötét mágia gyakorlásával, akik közül 20-at ki is végeztek. De hogyan kezdődött mindez? Mi váltotta ki a hisztériát? Ismerd meg a kísérteties történetet!

Bár a salemi boszorkányperek kitűntek mind közül, nem csak a Massachusetts állambeli kisvárost tartotta fogva a félelem, hiszen a 15. és a 18. század között egész Európa-szerte borzalmas boszorkányüldözések zajlottak. A becslések szerint 100 ezer embert – főként nőket – vádoltak meg azzal, hogy átkokat szórtak és alkut kötöttek az ördöggel. Az európai gyarmatosítás miatt azonban a megszállottság továbbterjedt és Salemet is sikerült megfertőznie a puritán vallási félelmek, a helyi viszályok és a babonák miatt. A boszorkányüldözések következtében pedig ezrek haltak meg a történelem során.
Általánosságban elmondható, hogy azokat a nőket vádolták meg boszorkánysággal, akiknek a viselkedése szemet szúrt a szorosan összetartó, mélyen vallásos közösségnek. Sőt, gyakran a legkiszolgáltatottabb helyzetben élők váltak áldozattá, köztük a szegény és a színes bőrű nők, akiket könnyedén gyanúsíthattak fekete mágiával.
1691-1692 telén két fiatal lány nagyon furcsán kezdett el viselkedni: összevissza motyogtak és a földön fetrengtek. Azonban az orvosok sem tudták megállapítani, mi a bajuk, ezért úgy vélték, hogy az ördög mozgatja a szálakat. Majd egy kis idő elteltével a lányok elkezdték sorolni azoknak a neveit, akik valószínűleg a rontást küldték rájuk.

Sarah Goodot, Sarah Osborne-t és Titubát 1692. március 1-jén vádolták meg boszorkánysággal, és nyomban be is börtönözték őket. Good koldusként élt és néha magában beszélt. Osborne egy ágyhoz kötött, idős nő volt, akinek mindössze annyi volt a „bűne”, hogy összetűzésbe került egy jómódú, befolyásos családdal. Tituba pedig egy bennszülött rabszolga volt, aki a tiszteletesnek segített.
A lányok azonban folytatták a nevek felsorolását, amivel sikerült elültetniük a paranoia magvait. Ennek következtében vádak özöne vette kezdetét, Salemből és a környékbeli falvakból több tucat embernek kellett a kihallgatásokon részt vennie. A börtönök közben szépen lassan megteltek, ezért Salem különleges bíróságot hozott létre a perek lebonyolítására. Az ítélethozatalok után végül 20 embert végeztek ki: 19-en akasztófán végezték, egy embert pedig halálra kínoztak. Az áldozatok közül hatan férfiak voltak, a többség viszont szegénységben élő idős asszony.
1692 októberében Sir William Phips államigazgatási reformjai léptek életbe. Massachusetts új vezetője elrendelte, hogy a helyi bíróságok szüntessék be az eljárásokat. Phipsnek köszönhetően 1693 tavaszán végre sikerült elérni, hogy szabadon engedjék a bebörtönzött vádlottakat, vagyonukat pedig visszaadják. A salemi boszorkányperek következtében a puritán vallási irányzat tekintélye jelentősen meggyengült, ami teret engedett a liberális eszméknek.
Ebből a videóból még többet megtudhatsz a salemi boszorkányokról:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.