Tömegsírt fedeztek fel a kutatók, amelyekben nők és gyermekek maradványaira bukkantak. A feltárások során a régészeknek sikerült megállapítaniuk, hogy a temetés egy rituális eseménnyel kapcsolódott össze.

Új elemzések szerint nem járvány, hanem szervezett, regionális léptékű tömeggyilkosság áldozatai lehettek azok a nők és gyermekek, akiknek a földi maradványait a szerbiai Gomolaván, a Száva folyó kanyarulata közelében, Újvidéktől délre találták meg még a múlt század hetvenes éveinek elején - jelentette a Nova.rs belgrádi hírportál egy közelmúltban megjelent tanulmányra hivatkozva kedden.
A mintegy 2800 éves tömegsírban 77 nő és gyermek maradványait tárták fel. A legtöbbjük 12 év alatti volt. A lelőhelyen az első értelmezések szerint egy olyan közösségnek a tagjait temették el, akik valamilyen természeti katasztrófa, például járvány következtében veszítették életüket. Az új vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy a halálesetek erőszakos körülmények között történtek. Több csontvázon koponyasérüléseket, valamint nyíl- és penge okozta nyomokat azonosítottak, a genetikai elemzések pedig kimutatták, hogy az áldozatok többsége nem állt rokonságban egymással, és nem is ugyanabból a térségből származott. A tanulmány szerzői szerint a nőket és a gyermekeket tudatosan választották ki, majd kivégezték, és egy jól látható helyen temették el, ami a rivális csoportoknak szóló erődemonstráció lehetett.
A kutatócsoport hét évvel ezelőtt kezdte újravizsgálni a csontokat, amelyeket jelenleg a Vajdasági Múzeumban, Újvidéken őriznek. A régészek eredetileg azt várták, hogy egy betegség által sújtott közösség történetét tárják fel, a sérülések alapján azonban arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg valamennyi áldozatot kivégezték. A genetikai vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az áldozatok közül csupán egy anya és két kislánya állt rokonságban, ami kizárja, hogy egyetlen család vagy település lakóit temették volna el együtt. A fogzománc izotópos elemzése szerint az érintettek különböző környezetből érkeztek, és eltérő étrendet követtek. A kutatók szerint a lelet azért is szokatlan, mert a korabeli társadalmakban a nők és a gyermekek gazdasági és társadalmi szempontból fontosnak és védendőnek számítottak, így megölésük tudatos stratégia lehetett a rivális közösségek jövőjének és identitásának megsemmisítésére.
A tömegsír egy korábbi települési halom tetején, jól látható helyen található. A holttesteket egy kör alakú, mintegy három méter átmérőjű sekély gödörbe helyezték. A szarvasmarha- és juhcsontok arra utalnak, hogy a temetés rituális cselekménnyel párosulhatott, a sírban talált fibulák, hajkarikák, karkötők és gyűrűk pedig azt jelzik, hogy az áldozatokat nem fosztották ki.
A sír a Kárpát-medence társadalmi átalakulásokkal jellemezhető korszakára datálható, amikor a közösségek új földművelési és állattartási formákat vezettek be, valamint megerősített településeket hoztak létre. A Gomolava környéke ebben az időszakban határzónának számíthatott. - áll az MTI-n közzétett közleményben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.