

Emlékszel arra, amikor még híre-hamva sem volt az internetnek, ezért ha valamire kíváncsi voltál, el kellett menned a könyvesboltba, vagy utánakérdezhettél a szüleidnél, nagyszüleidnél? Nos, manapság ez már teljesen másképp megy, ugyanis a nap bármely szakaszában csupán pár másodperc alatt választ kaphatsz a kérdésedre. Ezért nézzük, mi az az 5 dolog, amit semmiképp se pötyögj be a böngészőbe!

Bár valóban nagyszerű, hogy az internetnek köszönhetően milliónyi információ áll a rendelkezésünkre, ennek bizony megvan a maga árnyoldala. Ugyanis bizonyos témák, mint az egészségügyi tünetek vagy a jogi kérdések böngészőben való keresése komoly és szükségtelen stresszhez, illetve adatvédelmi problémákhoz vezethet. Ennek kapcsán érdemes tudni, hogy a keresőmotorok megjegyzik a keresési előzményeinket, amikhez a gyakorlott hackerek könnyedén hozzáférhetnek. Az internet tehát számtalan veszélyt tartogat, ezért az alábbiakra sose keress rá!
Ugye már te is beleestél ebbe a csapdába? Egy picit fájdogált a fejed a melegfront miatt, a net pedig megírta, hogy valószínűleg már csak napjaid vannak hátra. A kiberhondria a hipochondria digitális kori verziója, miszerint valaki túlzottan aggódik amiatt, hogy súlyos betegségben szenved, mivel félreértelmezi a tüneteket. Tehát, ha nem szeretnél magadnak felesleges frusztrációt, ne állíts fel diagnózist az internet segítségével.
Azokat nevezzük érzékeny vagy szenzitív adatoknak, amelyek, ha illetéktelen kezekbe kerülnek, súlyos következményekkel járhatnak. Ide tartozik többek között a bankkártyaszám vagy a személyazonosító szám. Ezeket ugyanis a hackerek könnyedén felhasználhatják akár személyazonosság-lopásra vagy csalásra.

Az interneten minden nyomon követhető, ezért még véletlenül se pötyögj be illegális tevékenységet, esetleg olyan szerek nevét, amiket a törvény tilt. Ilyen esetben ugyanis a rendőrség mindenféle előjel nélkül kopogtathat az ajtódon, holott téged csak a kíváncsiság hajtott.
Manapság egyre több embert érdekelnek a részvények, ezért nem véletlen, hogy sokan az interneten talált tanácsokat próbálják követni. Azonban ez igen kockázatos lehet, hiszen sokszor állhat csalás a hátterükben. A legjobb, ha egy megbízható pénzügyi tanácsadót keresel fel.
Ahogy mondani szokták, ami felkerül az internetre, az ott is marad. Nincs ez másképp a keresési előzményekkel sem. Ezért, ha szeretnéd, hogy valami titokban maradjon, akkor még véletlenül se írd be a böngészőbe. Az előzmények törlése ugyanis nem tűnik el nyomtalanul, és a titkaidat többek között a főnököd is megtudhatja, ami rendkívül kellemetlen.
Az alábbi videóból megtudhatod, hogy mik azok, amikre sose keress rá a YouTube-on:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.