Ettől leesik az állad: ilyen volt a dédszüleink karácsonya

A nagy rohanás közepette állj meg egy pillanatra, és tűnődj el azon, vajon hogyan karácsonyoztak a dédszüleink annak idején. Hiszen akkor még nem volták plázák, webshopok, hipermarketek. De akkor mégis hogyan készültek az ünnepekre és mivel ajándékozták meg egymást? Elmeséljük a karácsonyi hagyományok történetét.

• Meghökkentő karácsonyi hagyományok dédszüleink idejében.
• Úgy tartották, hogy ezen az éjjelen az állatok emberi nyelven szólalnak meg.
• Dédszüleink idejében inkább jelképes ajándékokat adtak egymásnak.

Karácsonyi hagyományok dédszüleink idejében

A dédszüleink karácsonya egyszerre volt szegényes, mégis gazdag. Igaz nem tárgyakban vagy fényűző lakomákban, hanem jelentésben. Ha most hallasz először ezekről a hagyományokról, nemcsak meglepődsz, de egy különleges időutazáson is részt vehetsz és ki tudja, talán újra felfedezheted az ünnep valódi lényegét is. Az ő idejükben még a gyertyafény volt a legfőbb fényforrás és az ajándékokat nem a plázákban vagy online webáruházakban vásárolták meg, hanem szívvel-lélekkel munkálkodó két kezük készítette. Az ünnepi időszak akkoriban sokkal inkább a közösségről, a hitről és a természet rendjéhez való alkalmazkodásról szólt. Tele volt olyan szokásokkal és hiedelmekkel, amelyek ma már szinte feledésbe merültek – pedig azok varázsa, bölcsessége ma is érvényes.

A nap, amikor még az állatok is beszéltek

December 24. a karácsony előestéje, szenteste – tele volt misztikummal és hiedelmekkel. Úgy tartották, hogy ezen az éjjelen az állatok emberi nyelven szólalnak meg, de aki ezt szándékosan meg akarta hallani, balszerencsét hozhatott magára. A ház körül rendet kellett tartani, mert „ahogy az ünnepet kezded, olyan lesz a következő éved”. Az emberek igyekeztek jó cselekedetekkel zárni az évet, és békét kötni, ha harag volt a családban – hogy tiszta lélekkel várhassák az új esztendőt.

Karácsonyi asztal – Több volt, mint vacsora

A karácsonyi asztal nem csak az étkezés helye volt – szinte szent tárgyként kezelték. Alá szalmát tettek Jézus születésének emlékére, és gyakran almát, fokhagymát, diót is helyeztek rá – ezek a bőséget, egészséget és védelmet jelképezték. Az első falatot az asztalfőn ülő családfő vette magához, aki általában imával kezdve a vacsorát. Aki a diótörésnél egész diót talált, az egészséges évre számíthatott, ha viszont a dió romlott volt, az rossz előjelnek számított. A maradék ételt nem dobták ki, hanem az állatoknak adták – áldást remélve a következő évre.

Tiltások, amelyek szerencsét hoztak

Karácsonykor sok mindent nem volt szabad csinálni – de nem lustaságból, hanem a hiedelmek miatt. Tilos volt söpörni, mosni, teregetni vagy varrni, mert úgy tartották, azzal „kivarrják” a szerencsét vagy betegséget hoznak a házra. A vizet különösen nagy becsben tartották: az ezen a napon húzott „karácsonyi víz” egész évben gyógyhatású volt, és eldugva tartották vész esetére. Még a kútból való merítésnek is megvolt a maga rituáléja, amit leginkább a legidősebb férfi végzett el a hajnali csendességben.

Ajándék? Inkább áldás!

A mai értelemben vett ajándékozás csak a 20. század közepén terjedt el igazán. Még a dédszüleink idejében inkább jelképes dolgokat adtak egymásnak: egy alma, egy dió, néhány házi sütemény jelentette az ajándékot, de mindezt olyan szeretettel adták át, hogy értékesebb volt még az aranynál is. A gyerekeknek egy pár új kötött zokni, egy fából faragott játék igazi kincsnek számított. A kézzel írt üzenetek, imádságok, jókívánságok pedig legalább olyan értékesek voltak, mint a tárgyi meglepetések. Az igazi ajándék mindenki számára az együtt töltött idő és a család melege volt.

Betlehemezés – a falvak színháza

A karácsonyt megelőző napokban a fiatalok házról házra jártak, és betlehemes játékokat adtak elő. Ez a hagyományos népi előadás Jézus születését mesélte el, gyakran humorral és helyi vonatkozásokkal fűszerezve. Heródes, a pásztorok, az angyalok figurái mind szerepet kaptak, és a játék után a háziak cukorkával, dióval vagy egy kis pénzzel jutalmazták őket. A betlehemezés nemcsak szórakoztatás volt, hanem közösségépítő erő is. Összekötötte a falu lakóit, megerősítette az ünnep szentségét. Mára ez a szokás már csak kevés helyen él, de annál nagyobb lelkesedéssel.

Betlehemezés hagyománya

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: