Ezért ábrázolják libával Szent Mártont: legendák, amiket még nem hallottál az egyik legnépszerűbb szentről

márton nap
PUBLIKÁLÁS: 2025. november 11. 08:15
A negyedik század óta velünk él a történet a fiatal katona és a didergő koldus találkozásáról. November 11-én az alázatos hősiesség szentjére, Szent Mártonra emlékezünk.

A katonából lett püspök szerzetesi közösséget alapított, és a mai napig az irgalom és a szolgálatkészség példaképe. Élete ugyan a Nyugat-Dunántúlról indult, de munkássága révén az egész világon ismerik a nevét. Szent Márton legendája egyszerre szól a személyes felelősségvállalásról és a közösség védelméről.

Szent Márton festmény, ahogy odaadja köpenye egy darabját egy koldusnak
Szent Márton egyik leghíresebb legendája a koldussal való találkozása, akinek odaadta köpenye egy darabját.
Fotó: National Gallery of Art

Szent Márton, a koldus és a köpönyeg

Szent Márton a mai Szombathely területén született 316 körül. Édesapja pogány katonatisztként szolgált, aki Itáliában kapott birtokot, így a család ott telepedett le. Márton már ifjúkorában a megtérés vágyát hordozta magában, ám apja katonai pályára szánta őt. 

A seregbe való belépés után néhány évvel a jóindulatáról ismert fiatal katona egy téli estén Amiens kapujánál találkozott egy nélkülöző koldussal, akit rablók fosztottak ki. A férfi segítséget kért tőle, Márton pedig levágta köpenye felét, és a didergőre terítette.

Még azon az éjszakán megjelent álmában Krisztus, a köpenydarabot viselve. Az ifjú ezt jelnek vette és rövidesen megkeresztelkedett. Két évvel később, amikor barbárok fenyegették Galliát, az uralkodó ajándékkal biztatta katonáit, ám Márton visszautasította azt, és kijelentette, hogy ő „Krisztus katonája”, így fegyver nélkül is kész volt csatába vonulni. Az ütközet végül elmaradt, amit sokan csodának tartottak, és a fiatal katona elhivatottságának tulajdonítottak. Az eset után kilépett a hadseregből és Poitiers-be ment, ahonnan hazalátogatva megkeresztelte édesanyját.

Szent Márton ábrázolása templomi üvegablakon
Szent Márton eleinte nem akart püspök lenni, de végül kiváló egyházi vezető lett belőle.
Fotó: Robert Heilinger

A libák közé menekült, de vezetőnek született

Kalandos története itt még közel sem ért véget. A negyedik században megerősödött az ariánus mozgalom, ezért Mártonnak otthonából távoznia kellett: Milánóba ment, ám onnan is elűzték az ariánusok. Végül 360 körül visszatért Galliába, ahol nem tétlenkedett: a falvak lakóinak térítésével foglalkozott, majd Ligugéban megalapította az egyik első európai szerzetes kolostort. Innen a történet sokaknak ismerős: bő egy évtizeddel később Tours püspökévé akarták választani. 

Márton azonban alázatból ellenkezett, ezért a küldöttség elől egy libaólban rejtőzött el, a gágogás azonban elárulta. A város így is rábízta a pásztori feladatot – ezért ábrázolják gyakran lúddal.

Innen jön a szokás is, hogy Márton nap környékén libát eszünk. Püspökként haláláig folytatta missziós munkáját. Candes-ben hunyt el, 397. november 8-án; november 11-én temették el Tours-ban, sírja fölé pedig kápolna épült. Már életében is legendák övezték jósága miatt, halála után pedig a nyugati kereszténység egyik legnépszerűbb szentjévé vált.

Szent Márton-templom Szombathelyen
A szombathelyi Szent Márton-templom a mai megyei jogú város keleti városrészén áll. 
Fotó: Unger Tamás

Ma is Szent Márton tetteire emlékezünk

Nemes cselekedeteire máig emlékeznek világszerte. Szülőháza – a monda szerint – a szombathelyi Szent Márton-templom északi mellékkápolnája helyén állhatott, egy másik legenda pedig úgy tartja, hogy a templom előtti kút vizével keresztelte meg édesanyját. Szombathely városa 2005. április 28-án bekapcsolódott a Szent Márton Európai Kulturális Útvonalba. Szent Márton Franciaország védőszentje, a köré épült mély tiszteletet számos csoda táplálta. Burgenland tartomány védőszentje is egyben, itt először 1925. november 11-én ünnepelték. Természetesen szülőföldjének, hazánknak is védőszentje: a magyar kormány 2016-ot Szent Márton-emlékévvé nyilvánította születésének feltételezett 1700. évfordulója alkalmából. Számos európai város viseli a nevét, és világszerte több ezer templomot emeltek a tiszteletére – többek között Szlovákiában, Németországban, Hollandiában és Észtországban.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.