A történet körül számos legenda kering, a valóságról azonban csupán annyit lehet tudni, hogy a vasálarcos embert 1669-ben tartóztatták le, majd több mint három évtizeden keresztül a Bastille-ban és más francia börtönökben tartották fogva, egészen 1703-ban bekövetkezett haláláig.
Kiléte örök rejtély volt, mert a férfi arcát börtönévei idején egy maszk takarta, Sonnino szerint. Ez az évszázados rejtély még a híres filozófust, Voltaire-t és Alexandre Dumas írót, A három testőr szerzőjét is foglalkoztatta.
Sonnino szerint azonban a történészek cáfolják a Voltaire és Dumas által népszerűsített elméleteket, amelyek szerint az álarcos férfi XIV. Lajos féltestvére (Mazarin bíboros és Anna királyné törvénytelen fia), vagy pedig ikertestvére volt. Előbbi elmélet Voltaire-hez – aki 1717-ben maga is a Bastille foglya volt –, utóbbi pedig Dumas-hoz fűződik.
"A történészek nagyjából egyetértenek abban, hogy a rabot Eustache Daugernek hívták, csak alkalmanként hordta a maszkot, ami bársony volt, nem pedig vas" - mondta el Sonnino közleményében. "Abban is teljesen biztosak, hogy apród volt, azt azonban nem tudták kideríteni, hogy kinek az apródja volt, és miért tartották szigorú őrizet alatt több mint 30 évig."
Bár a bársonymaszk kevésbé drámai, mint a vas (amely Voltaire történetében bukkan fel először), viszont sokkal valósághűbb. Ebben a korban a nők gyakran viseltek bársonyból készült álarcokat, ha a bőrüket védték a napsugaraktól, vagy ha titokban akarták tartani kilétüket. Feltehetőleg Dauger is csak akkor viselte a maszkot, amikor egyik börtönből a másikba szállították.
Voltaire egyébként megjegyezte, hogy „[a maszk] álla acélrugókból állt, ami szabadságot adott neki, hogy azt felhúzva étkezzen”. Voltaire azt is állította, hogy a fogoly egyértelműen fontos ember volt, mivel finom ételeket kapott, meglátogatta a kormányzó is, kifinomult modora volt, és még gitározni is tudott.
A Daugerre vonatkozó, 1669-ből származó elfogatóparancs utasításokat tartalmazott Dauger más foglyokkal való kapcsolattartásának korlátozására, és „halálos fenyegetésére, ha egyetlen szót is szól, kivéve a tényleges szükségleteiről”.
Bár a XX. században elsősorban Dumas története vált széles körben elfogadottá, hogy a vasálarcos férfi XIV. Lajos ikertestvére lehetett, akit azért tüntettek el, majd azért kényszerítettek a vasálarc, illetve a rácsok mögé, hogy ezzel elkerüljék a trónkövetelést, illetve megvédjék az uralkodó legitimitását.
Ezt a történetet legutóbb a Leonardo DiCaprio főszereplésével készült 1998-as "A Vasálarcos" című filmben mutatták be.
"A Vasálarcos nyomában: egy történelmi detektívtörténet " (Rowman & Littlefield, 2016) című művében Sonnino történelmi feljegyzéseket, a fogolyra vonatkozó levelezéseket és egyéb dokumentumokat tár az olvasók elé.
Kutatásai során megállapította, hogy Dauger Mazarin bíboros kincstárnoka volt, aki XIV. Lajos uralkodásának korai szakaszában Franciaország főminisztere és a király tanácsosa volt. Mazarin nagy vagyont halmozott fel, és Sonnino szerint az inas úgy vélte, hogy a pénz egy része lopott vagyon volt.
„Amit meg tudtam állapítani, az, hogy Mazarin hatalmas vagyonát az előző királytól és Anglia királynéjától sikkasztotta…” – mondta Sonnino. „Dauger bizonyára rosszkor fecsegte ki felfedezett titkát. Letartóztatásakor felhívták a figyelmét, hogy ha bárkinek is felfedi kilétét, azonnal megölik."
Noha a vasálarcos férfiról már a bebörtönzéskor szárnyra keltek a legkülönfélébb hírek és szóbeszédek, története az 1703-as halála után vált ismertté igazán.
Még a halálának körülményei is rejtélyesek; azt mondták, hogy mindent, amije volt, elégették, börtöncellája falait pedig tisztára súrolták. Így kezdődött a vasálarcos férfi mítosza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.