Vannak olyan események, amelyek annyira beleégnek nemcsak a köztudatba, de az ember saját emlékeibe is, hogy minden pillanatára emlékezünk. Még ha az adott esemény évekkel, évtizedekkel korábban is volt. Pontosan ilyen a 24 évvel ezelőtt történt szeptember 11-i terrortámadás az Egyesült Államok ellen.
Minden pillanatára jól emlékszem. Arra is, hogy hol és mit csináltam akkor, amikor az első borzalmas hírek érkeztek a WTC ikertornyaiba becsapódó repülőgépekről. Éppen a Kossuth Lajos utca egyik kirakatát rendeztem, amikor a szomszédos pénzváltóban dolgozó fiú elképedve újságolta, hogy a New York-i épületekbe (legalábbis akkor még csak az elsőbe) becsapódott egy gép. Először azt gondoltam, nyilván csak valami kisrepülő lehetett, és véletlen balesetről van szó.
Eszembe sem jutott, hogy hatalmas Boeing utasszállítókról van szó, nem is egyről, ráadásul nem véletlen baleset, hanem szándékos terrortámadás történt, amely emberek ezreinek halálával a világtörténelem egyik legborzalmasabb tragédiájává válik.
24 év elteltével sem halványulnak az emlékek, ugyanolyan élesen látom magam előtt a Manhattan felett gomolygó port, a lángoló, majd összedőlő ikertornyokat, majd a földi poklot amely az ikonikus toronyházak helyén keletkezett. Az égbe nyúló, megégett romokat, a kétségbeesetten életek után, a végső kimerülésig kutató mentőosztagokat. Ez valóban maga volt a borzalom.
Mint utóbb kiderült, összesen négy gépet térítettek el, ebből kettő a WTC ikertornyokba csapódott, egy a Washington DC-ben található Pentagon épületének nyugati szárnyába, míg a negyedik repülőgép az utasok hősies ellenállásának köszönhetően – végcélját nem elérve – Pennsylvania egy szántóföldjén zuhant le. És a mérleg? Csaknem háromezer ember halt meg, tízezrek megsérültek és a világ alapvető biztonságérzete semmivé vált.
A szeptember 11-i terrortámadás pusztítása valóban borzalmas volt, a becsapódások környékén egész negyedek semmisültek meg. A tragédia helyszíne, a Ground Zero, ahogy később elnevezték, még hónapokon át lángolt és füstölt. Az ikertornyok, a Marriott Hotel és a 7-es számú torony teljesen eltűntek a föld színéről, a körülöttük álló valamennyi épület pedig súlyosan megsérült. A Pentagon elleni támadás ugyanakkor szimbolikus is volt: itt az amerikai hatalom szívét érte támadás.
Az időben eltolódott támadássorozat jellege folytán a mentés is, amelyben a New York-i tűzoltóság és rendőrség több ezer embere vett rész, kaotikus volt. Sokan közülük többé nem tértek haza – a rádiók nem működtek, a parancsok nem jutottak el mindenkihez, és amikor a tornyok leomlottak, százával temették maguk alá a mentőket. Az USA mégis összezárt: a legnagyobb fejetlenség közepette önkéntesek, véradók, segélyszervezetek lepték el New Yorkot.
A reakció sem késlekedett sokáig, az Egyesült Államok gyorsan reagált. Elsőként a hadsereget mozgósították: előbb Afganisztánban, majd Irakban indultak meg a terrorizmus elleni hadműveletek. A Bush-adminisztráció által bevezetett biztonsági reformok minden korábbinál magasabb szintűek voltak: létrehozták a Belbiztonsági Minisztériumot, életbe lépett a ’PATRIOT Act’ törvény, és megkezdődött a telefonok, e-mailek, utazások példátlan szintű ellenőrzése. Az amerikai közvélemény eleinte támogatta a szigorításokat, de a szabadságjogok és a magánélet védelme körüli vita azóta is tart.
A vizsgálatok szálai hamarosan a Közel-Keletre vezettek, ahol a szaúdi milliárdos, Oszama bin Laden és az általa irányított al-Kaida terrorszervezet került célpontba. Mint hamarosan kiderült, a támadások fő szervezője egy Mohamed Atta nevezetű egyiptomi terrorista volt.
Noha az FBI félmillió nyomot követett, a CIA-t később súlyos vádak érték, amiért a terroristákat nem tartóztatta le időben. Bár Rijád a mai napig tagadja érintettségét, a szaúdi kapcsolat feltételezése – szürke támogatások, pénz, kapcsolat – azóta is beárnyékolja a két ország diplomáciai kapcsolatait.
Az USA-t megerősítette ez a szörnyű eset, New York felépült a megpróbáltatásokból. 2006-14 között felépült a One World Trade Center, amely 514 méteres magasságával a nyugati félteke legmagasabb épülete lett. Ahol egykor pusztulás, törmelék és por volt, ott ma modern irodaházak, kulturális központok és újjáépült közlekedési csomópontok állnak.
A két egykori torony helyén a Reflecting Absence nevű emlékhelyet találjuk, két mély medencét, bennük vízzel, peremükön a 9/11-es terrortámadások és következményei során elhunytak neve olvasható. A Pentagon kertjében is megemlékeznek az áldozatokról, itt 184 pad állít emléket nekik, míg Shanksville-ben egy Fehér Márványfal és a hozzá kapcsolódó látogatóközpont őrzi a United 93 utasainak bátorságát.
Azóta minden év szeptember 11-én New York egét megvilágítja a Tribute in Light fénynyalábja, miközben az elcsendesült városban felolvassák az áldozatok neveit.
Jóllehet, a támadás az USA ellen irányult, személyes érintettségem is volt, hiszen a húgom, aki egy óceánjárón dogozott akkoriban, éppen előző nap járt az ikertornyok egyik üzletében. A támadást követő felfordulásra jellemző, hogy még napokig nem tudtuk őt elérni, és fogalmunk sem volt, hogy mi lehet vele, hiszen csak annyit tudtunk, hogy a hajó ezekben a napokban New Yorkban kötött ki.
Az információ nélküli várakozás idegőrlő volt, mire hír érkezett felőle, hogy biztonságban, Kanadában vannak. New York kikötőjét (és repülőtereit) hosszú hetekre lezárták, többet már nem is tértek vissza ide. A 9/11-es terrortámadások tehát nemcsak az USA-t, de az egész világot alapjaiban rázták meg.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.