
Személyiségteszt azoknak, akik az intuícióikra hagyatkozva tárnák fel, hogy jelenleg hol tartanak az életben és milyen energiák veszik őket körül. Választásod alapján azonban fény derülhet arra is, min kell változtatnod ahhoz, hogy innen továbblépj.
Életünk különböző szakaszokból áll, hiszen folyamatosan döntéseket kell hoznunk, miközben egyre több tapasztalatot és bölcsességet szerzünk. Az idő előrehaladtával ezért nem meglepő, hogy személyiségünk folyamatosan változik, sőt egy-egy helyzet szinte teljesen új emberré formál minket. Az életszakaszok hossza természetesen mindenkinél változó, míg egyesek hosszabb ideig ragadnak meg egy adott ponton, addig mások gyorsan átszelik az időszakot. De vajon te most hol tartasz? Válassz egy szimbólumot és tudd meg, melyik érába léptél!
Ha az életszakaszokat nézzük, akkor jelenleg a legéretlenebb korszakban vagy, amelyben hatalmas szerepet tölt be az egoizmus. Folyamatosan azon aggódsz, hogy jól nézz ki, ez az első. Úgy gondolod, hogy minden körülötted forog, ezért nem foglalkozol mások érzéseivel. Ez a periódus a tinédzserekre jellemző leginkább, valamint azokra, akik nárcisztikus környezetben nevelkedtek.
Az éretlen fázist általában a küzdelmes fázis váltja fel, amire sokkal nagyobb érettség és felnőttes gondolkodás jellemző. Ha a 2. szimbólumot választottad, akkor tisztában vagy azzal, hogy a cselekedeteidért, döntéseidért és mások iránt is felelősséget kell vállalnod. Kezdesz egyre nagyobb célokat kitűzni magad elé és tisztul a jövődről alkotott kép is. Motiváltság és kitartás jellemző rád, ami hidd el, meghozza a gyümölcsét.
Ebben a fázisban már sokkal előrébb jutsz, mint az előző kettőben, amelyben a családalapítás válik a legfontosabbá. Az előző periódusban rengeteg készséget sajátítottál el és megtanultál felelősséget vállalni a tetteidért, most pedig itt az ideje a számvetésnek. Eltöprengsz azon, eddig mit értél el az életben és még mi az, amit szeretnél. Fontos számodra, hogy olyan szülővé válj, aki példát tud mutatni a gyerekeinek.
Ahhoz a ponthoz érkeztél, amelyben fontos számodra a dolgok mélyebb megértése és az anyagi javak helyett a spiritualitás kerül előtérbe. Most már valóban tudod értékelni az élet apró örömeit és a pillanatnak élsz. Energiáidat arra használod, hogy segíts másoknak és bölcsességgel lásd el őket, miközben szeretteidnek hatalmas támasz vagy.
Az alábbi videóból megtudhatod, miért érzed úgy, hogy megrekedtél az életben:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.