Tanácskérő levelében kifejti, hogy teljesen összetört, miután rajtakapta az ágyban a férjét és nagynénjét. A nő szerint még csak alig több mint egy éve házasok, és őszintén hitte, hogy boldogok együtt. Férje mégis megcsalta.

Én 31 éves vagyok, a férjem pedig 33. Az életem már néhány hónappal ezelőtt megrendült, amikor szeretett édesapám egy hirtelen, tragikus balesetben meghalt. A veszteség mindannyiunkat teljesen letaglózott, különösen a testvérét, a nagynénémet
– meséli. Elmondása szerint mindig mindenki dicséri a nagynénjét, hogy milyen okos, stílusos és hihetetlenül vonzó. A gyásza miatt pedig állandó vendéggé vált a férjével közös otthonunkban. Ő és a férje mindig is jól kijöttek egymással.
Állítása szerint gyakran meglátogatta őket, ha magányosnak érezte magát, néha ott is vacsorázott, majd ott aludt, ha ivott is egy kicsit. Néhány nappal ezelőtt azonban olyan dolog történt, amitől a tanácskérő egész világa összeomlott.
Ápolónő vagyok, és elindultam a műszakomra, de rájöttem, hogy otthon felejtettem a táskámat. Hazasiettem, felrohantam az emeletre, és ott találtam a férjemet az ágyban a nagynénémmel. Nem akartam elhinni, amit látok. Én sikítottam, ő is sikított, és miközben sokkos állapotban vártam odalent, ő felöltözött, az autójához rohant és elhajtott. Azóta nem beszéltünk.
A nő szerint a férjével az elmúlt néhány napot könnyek és gyötrelmes csend ködében töltötték. Egyszerűen megbénítja ez a kettős árulás – a férfié, akivel megfogadta, hogy leéli az életét, és a nőé, akire támaszkodnia kellene.
Úgy érzem, elhagyott az a két ember, akikben a legjobban bíznom kellene. Nem tudom, mit tegyek
– zárta tanácskérő levelét.
Az ápolónő segítségére pedig a The Sun szakértője, Deidre sietett, aki elmondta, hogy bár a férje és a nagynénje is gyalázatosan viselkedett, a tanácskérő az egyetlen, aki megakadályozhatja, hogy ez az árulás véglegesen tönkretegye az életét.
A férjed könnyei azt jelzik, hogy tele van megbánással, de kerek perec meg kell kérdezned tőle: meg akarja-e menteni ezt a kapcsolatot. Ha igen, hajlandónak kell lennie bármit megtenni, amihez teljes elkötelezettségre lesz szükség a bizalom újjáépítése és a házasságotokon való munka terén
– mondta Deidre, majd hozzátette, továbbá biztosítania kell, hogy soha többé nem marad kettesben a nő nagynénjével.
Végezetül pedig elmondta, hogy a nagynénjével is meg kell törnie a csendet. El kell mondania neki, milyen mélyen megbántotta, és ragaszkodjon hozzá, hogy maradjon távol tőle és a férjétől, amíg a házasságukra koncentrálnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.