
Bármennyire is bízol a másikban, néha a gondolataidba lophatja magát egy gyanús érzés, ami nem hagy nyugodni. Ilyenkor hajlamos lehetsz magadat hibáztatni azért, hogy már megint valamit túlagyalsz. Ellenben előfordulhat, hogy jó a megérzésed, ezért egy magánnyomozó felfedte azt a jelet, ami a megcsalás bizonyítékaként szolgálhat.
A modern párkapcsolatok nagy része már a szabadságról szól, ami egyszerre áldás és átok. Eléggé eltávolodtunk attól a világtól, amikor még a szerelem egy életen át tartott és a hűség fontos jelentéssel bírt. Az emberek nyitottabbak lettek, a határokat pedig sokszor a párok saját maguk szabják. Azonban miközben egyre többen keresnek nyíltan új utakat az intimitás terén, sokan kihasználják az internet adta lehetőségeket. A statisztikák szerint ugyanis a hosszú távú párkapcsolatban élők nagy része legalább egyszer átlépi a határt akár fizikailag, akár érzelmileg.
Egy magánnyomozó, Ali Marsh figyelmeztetett arra az egyetlen árulkodó jelre, ami erősen arra utal, hogy a partnered megcsal. A szakértő, aki több, mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik, alaposan utánajárt, hogyan észleli valaki, ha szerelme átejti. Marsh a Daily Telegraph-nak adott interjújában fejtette ki azokat a változásokat, amelyek lebuktathatják a másikat és említett egy olyat is, aminek még valószínűleg a hűtlen fél sincs tudatában.
A nyomozó elmagyarázta, ha partnered egy kollégája iránt kezd el érzéseket táplálni, akkor az az otthoni beszélgetésekben is megmutatkozhat.
Ha beleszeretnek valakibe a munkahelyükön, gyakran megemlíthetik
– vélekedett Marsh, valamit hozzátette, hogy ilyenkor a hűtlen fél arra koncentrál, hogy még véletlenül se mondja ki kollégája nevét. A szakértő szerint ugyanis „beszélni akarnak róla, de nem tudnak, ezért azt mondják: ez és ez ezt csinálta ma”.
A 2022-es adatok szerint az Egyesült Királyságban a lakosok 36 százaléka volt hűtlen, így az egységállam a többi országgal összehasonlítva 10. helyen végzett megcsalás terén. Továbbá egy korábbi kutatás szerint a britek több mint 30 százaléka gondolkozott már el viszonyon, míg egyötödük bevallotta, hogy hűtlen volt. Az is kiderült, hogy ebből a férfiak 40 százalékánál, míg a nők körülbelül 30 százalékánál beszélhetünk munkahelyi afférról.
Az alábbi videóban további tíz figyelmeztető jelet ismerhetsz meg, ami arra utal, hogy megcsalnak:
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.