Az egész hazai fitnesztársadalmat sokkolta az angyalföldi gyilkosság híre, miután kiderült: az áldozat az ismert fitneszmodell és TikTokker, M. Dolli.

A gyönyörű nő szinte mindent a sportnak rendelt alá, szigorú diétát tartott, hogy egyetlen gramm felesleg se halmozódjon fel a kidolgozott testén. Az egyik, neve elhallgatását kérő barátnője megrendülten nyilatkozott lapunknak.
Egy autóalkatrész-gyárban dolgoztunk együtt. Dollinak nem volt büdös a munka, bármilyen rá kiszabott feladatot elvégzett
– mondta a fiatal nő.
Dollit nem zavarta, ha koszos lett a keze vagy a ruházata, soha sem kényeskedett.
Gyakran vállalt túlórát. Azt mondta, szüksége van a pénzre a céljai megvalósításához. A fitneszt akkoriban elsősorban hobbinak tekintette, de aztán abban is egyre sikeresebb lett
– mesélte a barátnő, és hozzátette:
Dollinál kedvesebb, segítőkészebb lányt sosem ismert, ezért szerencsésnek érzi magát, hogy ismerhette.
Dollit január 6-án, a bérelt lakásában találták meg holtan, miután az ismerősei bejelentették, hogy napok óta semmilyen fórumon sem tudják elérni. A rendőrség kiszállt a helyszínre, majd az egyenruhások kérésére a katasztrófavédelem munkatársai betörték a bejárati ajtót.
A gyilkossággal a 33 éves E. Gábort gyanúsítják. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását, a döntés után a feltételezett elkövetőt az IMEI-be szállították.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.