Egy kínai sajtóút mindig különleges élmény, de a Honor meghívására tett sencseni látogatás minden várakozásomat felülmúlta. A technológiai világ egyik legdinamikusabban fejlődő városába érkeztem, ahol szó szerint testközelből lehet megtapasztalni, mit jelent a jövőbe vezető innováció. Utunk egyik legfontosabb állomása a Honor összeszerelő üzeme volt, ahol a Magic8 Pro telefont is készítik. Itt szembesültem azzal, hogy az ipari automatizáció már nem a jövő, hanem a jelen.

A gyártósorok ma már közel 90 százalékban automatizáltak, az emberi beavatkozás minimális. Hosszú szalagok, precízen mozgó robotkarok és szinte hangtalanul dolgozó gépek végzik a munka oroszlánrészét. Megdöbbentő volt látni, hogy egy Honor Magic8 Pro nagyjából fél perc alatt készül el. A gyártósor végén a telefon szinte „belepottyan” a dobozába, majd már csak a fóliázás következik, és mehet is a polcra – onnan pedig egyenesen a vásárlók kezébe.
A technológiai élmények sora itt még nem ért véget. Meglátogattuk a Honor Alpha Store-t is, ahol az embernek olyan érzése támad, mintha egy sci-fibe csöppent volna. A futurisztikus környezetben számos olyan Honor-termékkel találkoztam, amelyeket a márka egyelőre nem hozott el Európába. Ezek a készülékek jól mutatják, milyen irányba halad a vállalat ökoszisztémája, és mennyi potenciál rejlik még a márkában.

Különleges élmény volt betekintést nyerni a Honor titkos kutatás-fejlesztési részlegének munkájába is. Itt testközelből láthattuk, hogyan tesztelik a telefonokat extrém körülmények között, legyen szó hőmérsékletről, terhelésről vagy hosszú távú megbízhatóságról. Ezek a folyamatok ritkán láthatók kívülállók számára, így valódi privilégium volt jelen lenni.

Sencsen után repülőre szálltunk, és Hszian felé vettük az irányt, ahol szintén bepillantást nyerhettünk néhány, a nyilvánosság elől elzárt szakmai folyamatba. Az utazás azonban nem csak a technológiáról szólt. Sencsen önmagában is igazi gyöngyszem, de felejthetetlen élményt nyújtott a kilátás Kína második legmagasabb felhőkarcolójából, a Ping An Finance Centre-ből.
Hszianban sétáltunk az ősi városfalon, ahol a múlt és a jelen különleges módon találkozik. Engem azonban leginkább Csin Si Huang-ti legendás agyaghadserege nyűgözött le. Az évezredeken át fennmaradt katonák látványa erős kontrasztot adott a korábban látott csúcstechnológiához, és tökéletesen keretbe foglalta ezt az utat: Kína egyszerre őrzi lenyűgöző múltját és építi rendíthetetlenül a jövőt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.