Szexi reklámok és sok whiskey: a Mad Men volt a tökéletes sorozat?

Krémszínű bútorok, pin-up hölgyek minden sarkon, végletekig szexualizált reklámok és whiskey-cigi a reggeli munkahelyi meetingeken. Ez a hatvanas évek Amerikája, amit a filmekben sokszor csak a pátosz téves leplén keresztül ismerhetünk meg és valódi arcát ritkán láthatjuk igazán. Ilyenkor értékelődik fel a 2007-ben indult Mad Men, ami nem köntörfalazik a korszak mai szemmel nézve abszolút furcsaságaival, egy igazán erős karakterdrámával vegyítve.

Nagyrészt a hangulat adja el a Mad Ment, de ez nem minden

A Mad Men a hatvanas évek eleji New Yorkban játszódik, és a Sterling Cooper reklámügynökség mindennapjain keresztül mutatja be az amerikai társadalom alakulását. Középpontjában Don Draper, a titokzatos múltú kreatívigazgató áll, akinek szakmai sikerei éles ellentétben állnak személyes és családi válságaival. A sorozat a reklám és marketing világát használja keretként arra, hogy feltárja az identitáskeresés, a nemi szerepek, a hatalom és az amerikai álom illúzióját. A sorozat számtalan díjat begyűjtött, hét évada alatt sikerült 16 Emmy-díjat szereznie —ebből több legjobb dráma-kategóriában, de Jon Hamm és A szolgálólány meséjéből ismert Elisabeth Moss játékát minden évben külön is jelölték. Az introját bátran átugorhatnánk, de annyira laza, hogy egyszerűen nem érdemes.

Hamm pedig valóban megdolgozik a szerepéért. Igazából minden epizódban egyre inkább rájövünk, mennyire sekélyes és rossz alak a karaktere, Don Draper. Nem leépülésről beszélünk, hanem kvázi jobban körbejárjuk karakterét, miképpen rejti el valódi érzéseit, hogyan építi a látszatot és miként menekül a múltja elől, miközben a külvilág felé a tökéletes, sikeres férfi illúzióját sugározza. A sorozat során Draper minden döntése és kudarcai fokozatosan éreztetik a belső ürességet és az identitásválságot, amelyet a karizma és a professzionalizmus imázsával igyekszik elmaszkolni. Ez a rétegezett ábrázolás teszi őt egyszerre vonzóvá, tragikussá és frusztrálóan emberivé – a néző kénytelen folyamatosan újraértékelni, hogy mennyire tud vele azonosulni vagy épp elítélni őt.

A sorozat nem csupán egy izgalmas karakterdráma, hanem olyan mint egy ablak a hatvanas évekbe: a zenék, a bemutatott divat és díszlet jól reflektál a korszak trendjeire. Hitelesen ábrázolják a mainál jelentősen erősebb munkahelyi szexizmust, az irodákban dohányzást és alkoholfogyasztást mint teljesen átlagos jelenség, valamint a reklámipar cinikus optimizmusát. Teszik ezt úgy, hogy a háttérben megjelennek a korszak meghatározó társadalmi és történelmi eseményei – űrutazás, Kennedy halála, a polgárjogi mozgalmak felemelkedése vagy a vietnámi háború. Semmit nem köt az orrunkra, apró utalásokból helyezhetjük el a fejünkben a sorozat valósághoz hű időrendjét. Olyannyira ikonikus a díszlet, hogy külön kiállítást is kiérdemelt magának.