Az elmúlt hétvégét vitathatatlanul a Warren házaspár legutóbbi kalandja dominálta. A Démonok között — Az utolsó rítusok 187 millió dollárral zárta a kasszákat, melyből 104 millió az USA-n kívül érkezett be, tehát a nemzetközi nagyérdemű jobban kíváncsi volt a filmsorozat lezáró epizódjára. Nagy volt az őrület, a vetítésekre külön papokat hívtak, akik szenteltvízzel fogadták a nézőket. A grandiózus kezdés egyébként minden idők második legnagyobb horror indítása, melyet csak a 2017-es Stephen King regényéből adaptálódott AZ tudott megugrani 190 millióval.
Az Ed és Lorraine Warren valós történetein alapuló Démonok között filmek után az Annabelle és Az apáca hatalmas rajongói kultusznak örvend, melyet a pénzügyi adatok is alátámasztanak. Jelenlétük sokat formálta a modern horror műfaját, ahogy azt ma ismerjük. Papíron ez a film jelzi a Démonok között lezárását, de a New Line Cinema már tavasz óta egy úgynevezett második fázist fontolgat a filmsorozat kapcsán — hasonlóan, ahogy a Marvel filmek kiterjesztését is ismerjük.
Ugyanakkor a Démonok között megalkotójának nem ez van a legfőbb fókuszában.
James Wan ugyan csak egy filmet rendezett, de elöljárónak számít a filmsorozatban való munkálatokban mint producer. A Fűrész és a M3GAN alkotója a Collidernek elmondta, hogy nem zárkózik el a folytatástól, de a maga részéről nem erre összpontosít.
Nem is tudom. Azt hiszem, hogy Ed és Lorraine Warren valós történetei olyan gazdagok, hogy biztosan lenne még mesélnivaló. Esetleg egy Judy és Tony sztori — ki tudja? Sokféleképpen meg lehet ezt közelíteni, de azt hiszem, én próbálok nem túl sokat ezen gondolkodni. Szeretnék tisztelettel maradni az eddigiekhez és a búcsúzásra összpontosítani.
— mondta James Wan.
Patrick Wilson, Ed Warren megszemélyesítője a ScreenRantnek adott interjújában újonnan értesült a második fázis gondolatáról, de nagyon megörült az ötletnek és elmondta, hogy nem tudja mit csinálna, ha nélküle folytatnák.
Csak annyit tudok, hogy az utazásunk most véget ért és ezt is tartjuk szem előtt. (...) Mindenesetre [Vera Farmiga és én] az 50-es éveinkben vagyunk és Lorraine 90 évig élt, Ed pedig 80-ig, szóval korban még ott vagyunk. Mi nem vagyunk a készítők és nem vagyunk a producerek, szóval nem tudok igazából semmiről
— zárta Patrick Wilson.
A franchise jövőjét így továbbra is köd fedi, valószínű hogy teljesen új történeteket kapunk, új misztikus lényekkel és a Warren házaspár által jegyzett és elzárt földöntúli tárgyakkal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.