Hihetetlen belegondolni, de már negyed évszázada hódította el a közönség szívét az életéért küzdő Russell Crowe. A Gladiátor talán nem Ridley Scott legjobb filmje, de határozottan az egyik legkedveltebb, és ezt a jeles alkalmat nekünk is meg kell ünnepelnünk.
Megannyi műremek (Alien, Szárnyas fejvadász, Thelma és Louise) után az angol rendezőfenomén, Ridley Scott az ezredforduló környékén úgy határozott, megreformálja Hollywood egy rég elfeledett zsánerét, visszahozza a divatba a „szandál és kard”-filmeket. Ennek az elhatározásnak lett az eredménye a temérdek felejthetetlen momentumot és szállóigét hátrahagyó Gladiátor, mely óriási löketet adott olyan színészek karrierjének, mint Russell Crowe vagy Joaquin Phoenix. A zseniálisan megkoreografált jelentekre pedig Hans Zimmer taktusa csak hab volt a tortán. Megjelenésének évében a 3. legjövedelmezőbb alkotás volt a mozikasszáknál, a kissé félresikerült folytatására, a Gladiátor II-re viszont 24 évet kellett várni. A két és fél évtizede megjelent kultklasszik premierjének évfordulója alkalmából néhány forgatási érdekességet és kulisszatitkot gyűjtöttünk csokorba, hogy méltó főhajtásként szolgáljon a Ridley Scott-filmográfia egyik ékköve előtt.
Russell Crowe éppen csak befejezte A bennfentes forgatását, nem sok ideje maradt arra, hogy formába lendüljön a Gladiátorra. A színész végül közel 20 kilótól szabadult meg a szerep kedvéért. Elmondása szerint nem a konditeremben izzadta le magáról a fölösleget, hanem az otthoni farmján tevékenykedett.
Hiába Russell Crowe zseniális alakítása az egyik leglényegesebb tényező, ami miatt a mai napig klasszikusnak számít a mű, eredetileg másvalakit néztek ki az alkotók Maximus szerepére. Ridley Scott először a konteógyártó Mel Gibsont képzelte el, mint a mozi sztárját, ám a Mad Max és A rettenthetetlen akkor 43 éves színésze túl idősnek találta magát a karakterhez, így vándorolt át a feladat a 8 évvel fiatalabb Crowe-hoz.
A kocsiját a napokban elvesztő Joaquin Phoenix karakterének hataloméhsége a színész ételek utáni vágyakozására hatással volt. A későbbi Jokeren a forgatáson egyre inkább kezdtek látszódni a felszaladt kilogrammok, végül a direktornak kellett rászólni, hogy vegyen vissza a napi kalóriabeviteléből, mert túlzottan szembetűnő lesz a súlykülönbsége a jelenetek között.
A produkció több múlt századi színészlegendát is felvonultatott, köztük volt például Oliver Reed is. Az angol színművésznek ráadásul a Gladiátor Proximója volt az utolsó szerepe, miután egy forgatási napot követően ivóversenyre hívott ki egy helyi lakost egy máltai kocsmában. Az átmulatott éjszakát követően azonban Reednek szívrohama lett, amit nem élt túl. A stábnak végül nélküle kellett befejezni a filmet, a szerepet viszont tiszteletből nem castingolták újra.
Az olyan színészek, mint az anyagi nehézségeiről korábban valló Djimon Hounsou vagy a korai Harry Potter-filmek Dumbledore-ja, Richard Harris mellett az állatok is fontos mellékszerepet töltöttek be a produkcióban. A harctéren megjelenő tigrisek például a folytatás vadállataival ellentétben valódiak voltak, ráadásul olykor-olykor az őket féken tartó láncok is feladták a szolgálatot. Az elszabadult csíkos fenevadak totális káoszt keltettek a forgatáson, a színészek és a statisztáknak az életükért kellett futniuk.
Noha Ridley Scott és alkotótársai igyekeztek a lehető legpontosabban visszaadni az ókori Róma hangulatát a díszletek, kosztümök és kellékek terén, a történeti hűségért felelős szakembereket rendre felbosszantották a hollywoodi túlzások. A készítők ugyanis sok esetben figyelmen kívül hagyták a történészek tanácsait, a nyitányban látható csatajelenet láttán pontatlanságai miatt többen is kaparták az arcukat a szakértők közül, de a Colosseum is majdnem kétszer akkora a vásznon, mint a valóságban.
Habár a főszerep Gibson után végül Russell Crowe-hoz került, az új-zélandi színész eleinte nem volt elragadtatva a szkripttől, a szövegkönyvet pedig egyesen szemétbe valónak tartotta. A mozi ikonikus sorát, ahol Maximus felfedi valódi kilétét Commodus előtt, Crowe nem is akarta elszavalni, emiatt pedig összetűzésbe is keveredett a forgatókönyvíróval és a direktorral is. A szöveg végül csak elhangzott, a színész Oscar-díjat kapott az alakításáért, és az évek alatt alaposan átalakuló Crowe máig a kedvenc karaktereként hivatkozik a római hadvezérből lett gladiátorra.