Bejutott a női vízilabda Eb döntőjébe a magyar válogatott. Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata 8-8-as döntetlent követően öméteresekkel 12-11-re megnyerte a keddi Görögország-Magyarország elődöntőt.

A mérkőzés első góljára egészen a 6. perc közepéig kellett várni, amikor Keszthelyi Rita ötméteresből szerezte meg a vezetést a mieinknek. A magyar előnyt aztán Tiba Panna duplázta meg. A görögök ugyan szépíteni tudtak, de Garda Krisztina a szünet előtt visszaállította a kétgólos különbséget. A második negyed is jól indult a magyaroknak, Neszmély Boglárka rögtön ötméterest hárított, majd egy görög gól után Sümegi Nóra találatával megint duplájára nőtt a mieink előnye. Az újabb szünet előtt viszont ismét egy gólra csökkent a különbség. Bár a harmadik negyed elején Garda újabb gólt szerzett, a görögök ezt követően ledolgozták a kétgólos hátrányukat. A vezetést aztán Leimeter Dóra szerezte meg újra, így az utolsó negyed egygólos magyar előnyről indult. Alig három perccel a találkozó vége előtt Görögország egyenlített, Faragó Kamilla viszont megint megszerezte a vezetést, majd Keszthelyi is a kapuba talált. A görögök a találkozó végére megint ledolgozták kétgólos hátrányukat, így a 8-8-as végeredmény után jöhettek az ötméteresek.
Golopencza Szonja két védésének köszönhetően végül 12-11-re a magyar válogatott nyert.
Cseh Sándor szövetségi kapitány csapata ezzel a sikerrel bejutott az Európa-bajnokság döntőjébe, ahol a Hollandia-Olaszország mérkőzés győztesével küzd majd meg a kontinens legjobbjának járó címért.
Nagyon jó érzéseim voltak a meccs előtt, ezt beváltotta a csapat. 100 százalékos erőbedobással, koncentráltsággal játszottak. Megnyerhettünk volna hamarabb is ezt a mérkőzést, ezért nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha végül nem mi győzünk
– fogalmazott a találkozót követően az M4 Sport kamerája előtt Cseh Sándor.
A lányok már korábban is említették, hogy az ötméteresek az erősségeim. Amikor beugrottam a vízbe, fagyos volt, nem tudtam, hogy mi lesz, csak az volt a szemem előtt, hogy ki kell védenem az ötmétereseket
– mondta könnyeivel küzdve az ötméteres-párbaj hőse, Golopencza Szonja, aki csodálatosnak nevezte azt az érzést, amit a döntőbe jutás jelent számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.