200 méter magasból vetette mélybe magát Tótka Sándor

Tótka Sándor
PUBLIKÁLÁS: 2016. április 13. 10:15
Madarat lehet fogatni Tótka Sándorral, miután a vb-aranyérmes kajakos kibékült barátnőjével, Ágival.
Szabó Sándor

Mozgalmas dél-afrikai edzőtáborozásra tett pontot a férfi kajak kettesek 200 m-es távján világbajnok Tótka, aki sikertársával, Molnár Péterrel a Port Edward Beachen készült a riói olimpiára.

– Az elutazás előtt újfent megbeszéltük a történteket Ágival, akivel korábban szakítottam – így Tótka. – Egy kávéval indult a békülés, majd több órás beszélgetés során minden a helyére került a jogi tanulmányokat folytató barátnőmmel. 

Olyannyira, hogy az utolsó két hétre Ági, illetve Péter barátnője, Edina is kiutazott Dél-Afrikába. Így láthatták, amint Sanyi, illetve a kajakduó edzője, Hüvös Viktor leugranak egy 200 méter magas szikla tetejéről.

– Ági féltett, de megnyugtattam, nincs oka rá – folytatta az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka. – Ezt, a bungee jumpingra emlékeztető gumiköteles bátorságpróbát az ottaniak swingnek nevezik, mert az ugró ide-oda leng a mélység felett.

A Moli becenevű Molnár elárulta, nem tartott társa balesetétől, elvégre Tótka felnőtt ember, fel tudja mérni, mire vállalkozik.

– Tavaly magam is a mélybe vetettem magam, ezúttal viszont Edina megtiltotta – tette hozzá Molnár. Szabó Sándor 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.