Nem bánja Mátyus János, hogy a Nyíregyháza élvonalbeli kizárása után az NB III-ban is a gárda edzője maradt. Sikeres, szereti a várost, a szabolcsi embereket és ételeket.
Mátyus János korábbi 34-szeres válogatott védő az NB III-as Nyíregyháza vezetőedzőjeként mostanában ugyan kevesebbet van a rivaldafényben, de él és virul. A negyven esztendős szakembert nem viselte meg, hogy a klubot az MLSZ kizárta az élvonalból, minden tudásával azon van, hogy a lehető leggyorsabban visszakerüljenek az NB I-be.
Egyelőre minden a tervek szerint halad: a Ceglédet egy ponttal elôzve őszi bajnokok lettek a Keleti csoportban. Tán ennél is nagyobb szó, hogy két NB II-es csapatot, a Vácot és a Sopront, valamint az élvonalbeli Vasast kiejtve már negyeddöntősök a Magyar Kupában.
– Még ha igazságtalannak tartottuk is a kizárást, nem estünk kétségbe. Révész Bálint tulajdonos úrral és Brekk János szakmai igazgatóval úgy döntöttünk, amennyire tudjuk, egyben tartjuk az élvonalbeli keretet, s helyi kötődésű fiatalokkal egészítjük ki – magyarázta Mátyus. – Egy percig sem haboztam, amikor a folytatásról kérdeztek. Itt komoly célokért dolgozhatok. Ahogy az eddigi eredményeink mutatják, jó úton járunk, de nem kényelmesedhetünk el.
Mátyus elárulta, ma már szégyelli, de mielőtt 2014-ben Nyíregyházára szerződött a sok Pesten töltött év után, és tudva, hogy az ország keleti régiójában nagy a szegénység, voltak fenntartásai. Mára viszont rájött, hogy ezeknek nem volt alapja.
– Kellett néhány hét, amíg a szurkolók a fradista múltam miatt elfogadtak, de mára megszerettek, és én is kedvelem az itteni embereket – vallotta be. – A belváros hihetetlenül szép, a nagyszerű állatkertbe többször is elvittem már a fiaimat, és van egy remek fürdő is. Amit különösen imádok, hogy a szabolcsiakkal nagyon jóízűeket lehet enni és inni.
Mátyus egyetlen szívfájdalma, hogy az édesanyjukkal a fővárosban élő, és Fradiban futballozó fiai, a 11 éves János és a 7 esztendős Csabika általában csak azokon a hétvégéken lehet vele, amikor a Nyíregyháza a hazai meccseit játssza.
– Azt hiszem, büszkék rám. Nagyon szeretem őket. Örülök, hogy ők is fociznak, és nem állandóan a számítógépet nyomkodják, mint sajnos manapság nagyon sok gyerek – utalt a sportolás fontosságára a sikeres edzői pályafutásban bízó korábbi focista.
