Magyaros cseleket tanulnak a japán pólósok

A két japán vízilabdázó, Takei Kodzsi és Joszuke Simizu budapesti vendégszereplése magyar baseballosok vagy szumósok tokiói fellépéséhez hasonlatos.

Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy Szapporótól Okinaváig nagyítóval sem találnánk magyar légióst, míg a két japán fiú hétről hétre vízbe száll a Racionet-Honvéd csapatával. Előbbi már másfél éve játszik a Honvédban – nem is rosszul.

A cseljabinszki Világliga-döntőn hívta fel magára a figyelmet, miután a mieinknek és a szerbeknek összesen tíz gólt lőtt. Joszuke pedig az olasz Brescia csapatából érkezett a szezon elején, így honfitársa is akadt
Kodzsinak, aki ugyan már félszavakból is megérti Vad Lajos mester utasításait, de csak japánul beszél.

– Tanulni akarunk, mert szeretnénk kijutni a riói olimpiára – mondta kissé tört angolsággal barátja nevében is Joszuke.

– Ezért hoztuk meg azt az áldozatot, hogy az idény végéig a családtól, a barátainktól távol, külföldön játszunk. Itt olyan klasszisoktól tanulhatunk, mint az olimpiai bajnok Kiss Gergely vagy Gergely István.

Egy biztos: a hozzállásuk, a munkához való viszonyuk példaértékű. A késés, a gyakorlatok elhanyagolása elképzelhetetlen számukra. Mindent százszázalékos erőbedobással végeznek. Még szórakozni sem nagyon járnak, legfeljebb néhány Budapesten tanuló honfitársukkal találkoznak.

– Nagyon jól érezzük magunkat, megszoktuk, megszerettük a magyaros ételeket, egyik kedvencünk a gulyás. Ha pedig hazai ízekre vágyunk, betérünk valamelyik szusiétterembe – mesélte Joszuke.