Elkezdték a magyar pólósok is, ám sajnos nem úgy, ahogy azt a szurkolók várták. Szerbia ragyogó teljesítménnyel (14-10-re nyertek) nyomatékosította, meg akarja törni Kásásék olimpiai hegemóniáját.
Hiába gyűlt össze rengeteg magyar szurkoló a londoni uszodában, legfeljebb 3-3-ig élvezhették a meccset. Az előny addig is a lassan már mumusnak számító Szerbia birtokában volt, ám Kásás Tamás, Hosnyánszky Norbert és Varga Dániel rendre egyenlíteni tudott.
Az olimpiai bemutatkozó meccsünk első percei tehát nem utaltak rá, hogy nagy a baj, pedig az volt, ez a folytatásban ki is derült. Nem tudni, hogy a szerbek növeltek a fordulatszámon, netán a magyar védekezés hatékonysága esett vissza, mindenesetre egyre inkább egyoldalúvá vált az összecsapás. Furcsa ezt írni, de úgy húzott el a rivális, hogy a magyar válogatott legjobbja a kapus, azaz Szécsi Zoltán volt. Úgy tetszett, Andrija Prlainovics és a többi szerb is érezte, ez a magyar ellenfél nemigen emlékeztet a „verhetetlen” olimpiai bajnokra, mert amit 5-3-nál műveltek (ziccereket szórakoztak el), az maga volt a felelőtlenség, amit éles szituációban aligha engedhet meg magának egy csapat.
S a gyötrelemnek még messze nem volt vége. A teljes magyar bénultságot gólokkal büntette az ellenfél, a 3-8-as eredmény pedig nem ígért semmi jót. Fájdalom, így is lett: szépen – illetve nagyon nem szépen – beállt a „közte négy-öt”, vagyis a legutóbbi három olimpia aranyérmese csúfos vereséggel kezdett.
Két jó hírünk azért van: a szakértők szerint egy vereség még nem jelent világvégét, arról nem is beszélve, hogy ennél csak jobb jöhet.
A gond csupán az, hogy sok kíméletre holnap Montenegrótól sem számíthatunk.
