193. oldal - Betegség


Az áthelyezéssel kezdődött a mentális betegség

Az áthelyezéssel kezdődött a mentális betegség

25-34 év közötti férfi vagyok. Mentálisan beteg, de ezt a munkahelyemen eltitkoltam. Egy évig dolgoztam egy helyen szakácsként, ahol semmi problémám nem volt. Majdnem teljesen meggyógyultam, amit édesapámnak, barátaimnak és a jó munkatársaknak köszönhetek, a szeretetüknek és a törődésnek, amit tőlük kaptam. Foglalkoztak velem és ez nagyon sokat segített.

feledékenység

feledékenység

Mindannyian felejtünk el dolgokat, ki mit mondott nekünk vagy éppen milyen szavakkal mondta. Igen ám, de összességében emlékszünk rá, hogy megtörtént valami, még ha nem is tudjuk egészen pontosan felidézni. A demens ember viszont arra sem emlékszik, hogy találkozott-e az illetővel, és hogy az egyáltalán mondott-e valamit. A kóros feledékenység jellemzője, hogyegész események esnek ki, nem csak részletek.
Így előzheted meg a stroke-ot – egy vizsgálat elég

Így előzheted meg a stroke-ot – egy vizsgálat elég

A magas vérnyomás és a magas koleszterinszint is lehet okozója a rettegett betegségnek, a stroke-nak. Dr. Szabó Andrea, az Oxygen Medical radiológusa szerint a kiemelt kockázattal élőknek éppen ezért nagyon fontos a rendszeres kivizsgálás, amelynek egyik alapköve a nyaki ultrahang vizsgálat.
Nátha ellen napfényvitamin

Nátha ellen napfényvitamin

A legtöbben szeretnénk a téli hónapokban is egészségesek maradni, megerősíteni immunrendszerünket a különböző kórokozók, náthavírusok támadásai ellen. A sokoldalú D-vitamin ezen is segíthet.
Hemoglobin A1C vizsgálat

Hemoglobin A1C vizsgálat

A Hemoglobin A1C-vizsgálat tájékoztatást ad az elmúlt pár hónap átlagos vérglükózszintről. Ez segítheti a beteget, illetve a kezelőorvost annak eldöntésében, hogy abetegségkezelése megfelelő-e vagy szükséges-e azon változtatni.
hipoglikémia

hipoglikémia

Hipoglikémiánakazt az állapotot nevezzük, amikor avércukorszinta normális érték alsó határa (3 mmol/l) alatt van. Többnyirecukorbetegnélfordul elő, de egyébként egészséges embernél is jelentkezhet.
cukorbetegség

cukorbetegség

Acukorbetegség, vagy rövidítvediabétesz, aglükózfeldolgozási zavara, melynek oka ahasnyálmirigy szigeteiáltal termeltinzulinnevűhormonhiánya,vagy a szervezet inzulinnal szembeni érzéketlensége (inzulinrezisztencia), relatív inzulinhiány, vagy mindkettő. Az abszolút vagy relatív inzulinhiány következtében, mivel a sejtek inzulin hiányában nem képesek a glükóz felvételére, a vércukorszint megemelkedik, ezek együttesen okozzák a betegség fő tüneteit.
Zenével a demencia ellen

Zenével a demencia ellen

A hangszeren játszáscsökkentheti a demencia kialakulásának kockázatát - derült ki egy ikerpárokbevonásával készített tanulmányból, amely azt mutatta, hogy az ikerpárzenélni tudó tagjánál egyharmaddal kisebb valószínűséggel jelentkezettidőskori emlékezetvesztés.
„Szexuális problémáim is lettek a gerincsérv miatt…”

„Szexuális problémáim is lettek a gerincsérv miatt…”

25-34 év közötti nő vagyok. 10 éve küzdöttem már komoly problémával: lumbalis gerincsérv okozott nálam különféle tüneteket. Rendszertelen volt a menstruációm, frigiditást tapasztaltam, aktív mozgás során állandóan attól rettegtem, hogy a becsípődés megint előfordul. Fájdalmaim miatt az alvással is gyakran gondjaim voltak…
frigiditás

frigiditás

Frigiditás alatta szexuális vágy elvesztését vagy annak hiányátértjük.A probléma férfiakat és nőket egyaránt érintheti, kortól függetlenül. Élettanilag ugyanis a frigiditást, azaz a csökkent szexuális vágyat nem okozza konkrétan semmi.
Ceragem V3

Ceragem V3

A gerinc hossza egyénenként változó, ugyanúgy, mint a testmagasság. A CERAGEM Master V3 feltérképezi a gerincet és az összegyűjtött adatok alapján egyedülálló, személyre szabott termo-akupresszúrás programot állít össze.
lumbalis gerincsérv

lumbalis gerincsérv

A porckorong a csigolyatestek között elhelyezkedő kocsonyás anyag, amit rostos porc vesz körül. A kocsonyás anyag kicsúszhat a csigolyák közül, és átszakíthatja a rostos burkot, ha ez bekövetkezik, akkor beszélünk gerincsérvről vagy más néven porckorongsérvről. A sérvet megelőző állapot, vagyis a porckorong kiboltosulása még visszafordítható folyamat, ezért, mint minden más betegségnél, itt is fontos az időben megkezdett kezelés. Ellenkező esetben a porckorongsérv akár bénuláshoz is vezethet. Forrás: webbeteg.hu
Influenza - utolsó esély a védőoltásra

Influenza - utolsó esély a védőoltásra

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint 2014. december 29. és 2015. január 4. között az országban 3700 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az Országos Epidemiológiai Központ heti jelentése szerint hazánkban még nem terjed járványosan az influenza, így még nem késtek el azok, akik védőoltással szeretnének védekezni a kellemetlen tünetekkel járó, és akár súlyos szövődményekhez is vezető betegség ellen.
15 rák-előrejelző, amit a férfiak nem ignorálhatnak!

15 rák-előrejelző, amit a férfiak nem ignorálhatnak!

Lehet, hogy alapvetően egészségesen táplálkozunk és több napot edzünk is a héten – ám a legtöbb férfihoz hasonlóan nincs ínyünkre az orvos meglátogatása. Ez akár tragikus lehet, ha nem figyelünk oda a rákos megbetegedések korai jeleire!
tejfehérje allergia

tejfehérje allergia

Veleszületett anyagcserebetegség, mely csecsemőknél jelentkezik. A táplálékkal elfogyasztott tej fehérjéje az immunrendszert védekezésre készteti, ezáltal allergiás válaszreakciót indít. Ezen reakciók révén jönnek létre a tünetek, melyek igen sokfélék lehetnek, legjelemzőbb közülük a hasmenés.
Gondolkodj Egészségesen! Program

Gondolkodj Egészségesen! Program

A Gondolkodj Egészségesen! Program egy olyan civil kezdeményezés, melynek célja, hogy az első három életév utáni legfontosabb időszakban, azóvodáskorbansegítsen a gyereket nevelő szülőknek, illetve óvodapedagógusoknak, hogy a gyermekek olyan családi és intézményi környezetben fejlődhessenek, amely maximális esélyt biztosít számukra az egészséges felnőtté váláshoz.
dr. Zsigmond Györgyi

dr. Zsigmond Györgyi

Dr. Zsigmond Györgyi aSvábhegyi Országos Allergológiai, Immunológiai és Pulmonológiai Egészségügyi Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft-ben.és a Svábhegy Plusz Gyermek-Egészségügyi Központ Kft. orvosa, akiyermek allergológiai- pulmonológiai- immunológiai munkát végez. Célja azallergiás–atópiás betegségek epidemiológiai felmérése, a prevenciós és rehabilitációs program meghatározása.
Szekeres Adri életét megváltoztatta a paleo

Szekeres Adri életét megváltoztatta a paleo

Néhány évvel ezelőtt észrevettem, hogy a kislányom egyre többször betegszik meg: hiába tűnik erősnek és egészségesnek, mégis egy tavasz alatt ötször kellett antibiotikumot szednie az állandó felsőléguti megbetegedések miatt. Emiatt nagyon megijedtem, hiszen a sok antibiotikum nem tesz jót a szervezetnek, pláne egy kisgyereknél.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.