Young G Béci munkahelyét is próbálják aljas módon tönkretenni a baloldali trollok

támadás
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 25. 13:31
Az ismert rapper a zeneiparon túl, az üzleti életben is megvetette a lábát, de arra mindig figyelt, hogy az üzletet soha ne keverje össze azzal a szerepvállalással, ami miatt az utóbbi időben közellenséggé vált a „liberális, elfogadó” baloldal szemében. Young G Béci éppen a támadások miatt döntött úgy, hogy hátralép abban a vállalkozásban, melyet társaival és kollégáival együtt másfél éve visz sikerrel.

Young G Béci már hónapok óta érleli magában a kényszerű döntést, ami mára megérett benne. A rapper fel volt készülve rá, hogy durva és elvtelen támadások céltáblájává válik azzal, hogy kiáll békepárti, patrióta nézetei mellett, de mint mondja, arra nem számított, hogy a háborúpárti baloldal fizetett pribékjei rajta keresztül célba vehetnek akár egy komplett és sikeresen működő céget is, csak azért, hogy őt megpróbálják elhallgattatni, vagy sarokba szorítani. Nos, mindez megtörtént ezért Young G Béci úgy döntött, hogy egyel hátrébb lép, hiszen nem szeretné, ha a kollégái és azok családtagjai lennének a kárvallottjai az ellene folyó lejárató hadjáratnak.

Young G Béci súlyos döntésre kényszerült a baloldalról érkező, szervezett támadások miatt (Fotó: Kunos Attila)
Young G Béci súlyos döntésre kényszerült a baloldalról érkező, szervezett támadások miatt (Fotó: Kunos Attila)

Young G Béci: „Ez már nem vélemény, hanem rombolás!”

A rapper-üzletember először a reptéri parkolással foglalkozó cég oldalán jelentette be döntését, majd a Borsnak is beszélt róla. „Eldöntöttem, elhagyom a MoParkot!” 

Az elmúlt időben olyasmi történt, amire őszintén nem számítottam. A politika beszivárgott oda, ahová én soha nem engedtem be.

„Szervezetten érkeznek a lejárató kommentek és Google értékelések, amik a cégre is hatással vannak. Álhírek terjednek arról, hogy politikai háttérből kaptuk volna ezt a területet. Ez pedig hazugság! Emiatt is indít a cég jogi eljárásokat” kezdte videójában Young G Béci, aki az ellene és a cég ellen indított baloldali gyűlöletkampány hatására úgy döntött, inkább a háttérbe vonul, hogy megmentse kollégái egzisztenciáját. „Az itt dolgozók megélhetéséről szól ez a dolog. A családjaik megélhetésével játszanak! Ez már nem vélemény, hanem rombolás! Vezetőként pedig felelősségem van. Ezért lépek hátrébb…” - fogalmazott a rapper.

Young G Béci mindent megtesz, hogy megvédje a családját és a kollégáit is
Young G Béci mindent megtesz, hogy megvédje a családját és a kollégáit is (Fotó: Szabolcs László)

Engem nem törtek meg. Sőt, csak felszították bennem a tüzet és még többet fogok dolgozni!”

Young G Béci ezután lapunknak fejtette ki, miért is biztos benne, hogy a baloldal által irányított lejáratókampányról van szó, melynek ő az elsődleges célpontja. „Lelkileg nagyon megterhelő volt számomra az elmúlt időszak, hiszen borzasztó látni, hogy az, amit a társaimmal és a kollégáimmal az elmúlt másfél évben felépítettünk, egy baloldalról érkező, szervezett és szisztematikus támadás alatt áll.” 

Három hónappal ezelőtt indult a cég elleni hadjárat és mostanra érett meg bennem, bennünk a gondolat, hogy drasztikus lépést kell tennem, tennünk annak érdekében, hogy megvédjük a cég dolgozóinak egzisztenciáját. 

„Az ő megélhetésük került veszélybe, csak mert én művész és magánemberként hangosan ki merem mondani, hogy a béke pártján állok. Ezzel vívtam ki a háborúpárti erők haragját, akik szemmel láthatóan jól szervezett és időzített támadásokkal próbálják meg ellehetetleníteni a céget, melyben szerepet vállaltam. Biztos vagyok abban, hogy a kommentelők javarészét fizetik, hiszen az utóbbi időben már egy külön kollégát kellett delegálnunk arra, hogy a mocskolódó hozzászólásokat törölje az oldalainkról. Volt olyan napom, amikor reggeltől estig bent voltam és a nap végéig ötszáznál is több gyalázkodó üzenetet töröltem. Másnap pedig már alig akadt egy-kettő. Mi ez, ha nem szervezett lejáratás?” – tette fel a jogosnak tűnő kérdést Young G Béci, aki bár hátralépett és mostantól nem a frontvonalban dolgozik tovább a cégnél, nem hátrál meg és a jövőben is kiáll saját elvei mellett. „Szeretném innen is megüzenni a fizetett trolloknak és azoknak is, akik pénzelik őket, hogy engem nem törtek meg. Sőt, csak felszították bennem a tüzet és még többet fogok dolgozni!” – jelentette ki a rapper.

@moparkairportparking Szörnyű érzés, amikor az embernek egy ilyen döntést kell meghoznia. 💔 Szörnyű, hogy 2026-ban ott tartunk, hogy azért próbálnak ellehetetleníteni egy vállalkozást, mert valaki mást gondol, mint mások. Én elfogadom, ha valaki mást gondol. Mindig is elfogadtam. 🤝 Ez a szabadság lényege. De az már nem elfogadás, amikor gyűlöletkampány indul. Amikor szervezetten próbálnak rombolni. Amikor egy cég ellen mennek – és ezzel több ember megélhetését veszélyeztetik. ⚠️ Ezért hoztam meg a döntést. Nem azért, mert megtörtek. 💪 Nem azért, mert feladtam. Hanem mert vezetőként a kollégáim érdeke az első. Az alkalmazottaimra nézve ez most a legjobb döntés. Én hátrébb lépek. De a MoPark megy tovább. 🚗✨ Foglalás: 👉 www.mopark.hu� Aki ismer, tudja, mit képviselünk. 🤍 #mopark #összetartás #tisztesség #vállalkozás #közösség ♬ eredeti hang - MoPark Airport Parking


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.