Weisz Fanni kisfia decemberben volt egyéves, szülei csak kapkodják a fejüket, hogy milyen gyorsan repül az idő. A modell lapunknak adott interjújában elárulta, hogy Bendegúz milyen korszakát éli épp, és az is kiderült, hogy már jelnyelvvel is ki tudja fejezni magát.

Fanni most tapasztalta meg igazán, hogy mennyire gyorsan telik az idő, hiszen kisfián napról napra látja, ahogy fejlődik.
Beni egészen hihetetlen, igazi kis felfedező! Már megy, de még bizonytalanul, folyamatosan figyelni és kontrollálni kell, mert bármikor meginog. Stabilan feláll, kapaszkodva közlekedik, és egyre bátrabb, de azért még kell neki a biztos háttér
– kezdi Fanni, aki nagyon büszke rá, hogy már most milyen magas szinten tudnak egymással kommunikálni.
Nagyon édes, mert apró jelekkel fejezi ki magát. Mivel még nem beszél, kézmozdulatokkal kommunikál, és már szépen tud „válaszolni” is ezekkel. Szinte mindent megért, amit mondok neki. Születésétől fogva jelelek neki, pici kora óta használom vele a babajelnyelvet, sokat beszélek hozzá, és következetesen mutatom neki a jeleket is. Ez nagyon sokat segít abban, hogy hamarabb ki tudja fejezni, mit szeretne vagy mit érez, és láthatóan élvezi is ezt a fajta kapcsolódást. Számomra ez egy természetes és nagyon szép része a kommunikációnknak.
Fanni pontosan tudja, hogy Beni mostanában nagyon anyás korszakát éli, sokszor tényleg csak az ő karjai jelentik számára a megnyugvást, de vannak persze apás napok is.
Ez egyszerre megható és fizikailag is intenzív időszak, ugyanakkor próbálom tudatosan megélni, mert tudom, hogy ez is elmúlik majd. A legnagyobb kihívás talán az, hogy folyamatos jelenlétet igényel. Nincs igazán szünet, mindig figyelni kell. Meg kellett tanulnom lassítani, és elfogadni, hogy most nem az utazásoké vagy a nagy projekteké a főszerep, hanem egy lassabb tempóé, amit ez az életszakasz megkíván.
A csinos híresség úgy érzi, vannak nehezebb pillanatok is az anyaságban, például amikor Beni először volt beteg, vagy amikor Fanni épp nagyon kimerült, mégis helyt kellett állnia.
Az anyaság megtanít arra, hogy akkor is működj, amikor azt hiszed, hogy már nincs több energiád – közben rájössz, hogy mégis van. Ugyanakkor mindig erőt ad, hogy például mindig mosolyogva figyeljük, kire hasonlít. Néha tiszta apukája, de sokszor látom benne a saját vonásaimat, a mimikámat, a kis arckifejezéseit. De a legszebb egyértelműen az, hogy már most látszik: egy teljesen önálló kis személyiség, aki mindkettőnkből hordoz valamit.
Weisz Fanni Instagram-oldalán megoszt néhány fontos pillanatot a családi életükből, de kisfia intimszféráját igyekszik óvni. Az anyaság minden pillanatban odafigyelést igényel, de mostanában egy új, szívéhez nagyon közel álló projekten is elkezdett dolgozni.
Szeretném a kommunikációt, az elfogadást és a másság tiszteletét közelebb hozni az emberekhez – akár a divaton keresztül is. Hiszek abban, hogy az elfogadást is lehet divattá tenni, és hogy a szeretet, a nyitottság és a kapcsolódás lehetnek a legerősebb üzenetek. Számomra ez nemcsak kreatív munka, hanem valódi küldetés: hidat építeni a világok között.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.