A TV2 párkereső realityjéből, A Nagy Ő című műsorból ismerhette meg az ország Péntek-Gyulai Virágot, azaz Nagy Ő Virágot, aki korábban Árpa Attila, majd Jákob Zoli nevével fémjelzett évadban is próbálta megtalálni a szerelmet a kamerák kereszttüzében. Bár a műsor óta visszavonultabb életet él a szépségkirálynőként és influenszerként is sikeres lány, határozott véleménye ma is van önmagáról, a nőiességről, az ünnepekről és a modern randikultúráról. A Borsnak kendőzetlen őszinteséggel mesélt arról, hogyan éli meg a karácsonyi időszakot és az ezzel járó változásokat, amik esetében, nemcsak mentális, hanem fizikális formát is öltöttek.

„Teljesen átjár a karácsonyi hangulat, kirobbanó formában vagyok, eszem-iszom” – mondta nevetve. Elárulta, hogy próbált előre gondolkodni, és tudatosabban élni decemberben, de ez nem tartott sokáig.
Azt találtam ki, hogy nekem a december lesz a január, diétázom, visszafogom magam, de ez nagyon gyorsan füstbe ment terv lett...
– árulta el csalódottan az egykori szépségkirálynő.
Virág nem csinál titkot abból sem, hogyan változik a teste az ünnepek alatt: „Szépen kerekedem, ez az igazság. Dehát csak a kutyák játszanak csonttal – a tacskók” – fogalmazta meg önrionikusan. Hozzátette, számára mindig fontos volt, hogy nőként legyen benne tartás és erő: „Szeretem, ha kemény minden, ha diót lehet rajtam törni. Most inkább kocsonya vagyok, a ruha tart össze” – tette hozzá nevetve.
Az online társkeresésről jóval kritikusabban, de ugyanilyen humorosan osztotta meg a tapasztalatait. Elmondása szerint tavaly egy nehezebb időszakában regisztrált egy randialkalmazásra: „Egyszer felmentem a Tinderre kínomban, de nagyon hamar le is töröltem. Borzalmas élmény volt”– vallotta be. Úgy érzi, a platform az évek alatt sokat változott.
Szerintem oda már a maradék kerül fel, utolsó reményként regisztrálnak az emberek. Amikor 2015-ben berobbant a Tinder, akkor helyes, jóképű fiúk voltak, szinte fürtökben lógtak. Most meg…
– hagyta félbe sokatmondóan.
Virág szerint ma már teljesen feleslegesek a klasszikus randis appok: „Aki akar, az úgyis tud írni Instagramon, Facebookon vagy TikTokon. Ezek az alkalmazások mára elvesztették a létjogosultságukat” – zárta gondolatait, egyértelművé téve, hogy ő már nem a rózsákra, hanem a valódi figyelemre vágyik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.