Nagy Ő Virágot már a tévében is láthattuk akció közben, azaz olyan helyzetben, amikor egy férfi szívét igyekszik meghódítani. És bár Jákob Zoli és Árpa Attila esetében nem működött a stratégia, de a való életben természetesen volt már dolga más férfiakkal, akik között akadtak olyanok, akik nem voltak teljesen őszinték vele. Virág most lapunknak mesélt arról, hogy hogyan lehet lebuktatni a hűtlen pasikat.
A Nagy Ő 2022-es és 2023-as évadának sztárja gyakran osztja meg randitippjeit a hölgyekkel, amikkel általában, mintegy mellékesen a pasikat is leoltja. Most is hasonlóan tett, kifejezetten a hazug férfiakra hívta fel a figyelmet, na meg persze a lebuktatásukra.
„Én konzervatív, keresztény, katolikus lány vagyok, ezért tiszteletben tartom, ha valakinek van párja. Persze előfordult, hogy megtetszett valaki, akiről kiderült, hogy már foglalt, így le is tettem róla. Nem akarnék harmadik lenni, az sosem jó” – kezdte Virág.
Mondjuk a pasiknál gyakran van, hogy letagadják a barátnőjüket. A többség szerintem szokott így vagy úgy sumákolni, de azt gondolom, hogy kérdezni kell. Illetve a radarok mindig működnek. Előbb-utóbb úgyis minden kiderül, különösen ha kérdezel, és azt látod, hogy nem néz a szemedbe, nem akar válaszolni, akkor ott van valami baj
– magyarázta Virág.
A csinos modell azt is bevallotta, hogy előfordult olyan is, amikor őt próbálták átverni, de azonnal bosszút állt. Ma már ezt nem tenné.
„Körülbelül 6-8 évvel ezelőtt történt meg, hogy forró dróton jött az infó egy barátnőmtől, hogy a pasit, akivel együtt voltam, látták egy diszkóba, miközben nekem mást mondott. Akkor azonnal taxiba ültem, és mentem. Rajta is kaptam, szóval az arcába öntöttem egy pohár piát” – ecsetelte a filmbe illő jelenetet.
Ma már nem csinálnám meg, mert kényelmes vagyok, csak helyettesíteném mással. Semmi kontakt, csak közönyösség. A legjobb bosszú az, ha nincs bosszú, mert te jól vagy és nem foglalkozol vele. Mert a férfinak az egója a mindene, hogyha azt összetöröd kicsit, akkor kész, végük van
– tanácsolta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.