Az utóbbi időben a sport és a forgatások tették ki Visváder Tamás mindennapjait. Az édesapa ugyanis egy egészen új szerepben mutatkozott meg: Visváder Tamás producerként vett részt a hatrészes „Képességek határain” című műsorban, amit vasárnaponként láthatnak a nézők a Super TV2-n.

„A médiában eltöltött éveim alatt ennek a műsornak a forgatása volt a legintenzívebb időszak az életemben, pozitív értelemben. Lesznek a műsorban negatív pillanatok is, hiszen kerekesszékesekről van szó, de azzal a feltétellel vállaltam el, hogy közelebb hozzuk őket az emberekhez a műsor segítségével, nem pedig sajnáltatjuk őket. Emberek vagyunk, alap esetben egyből a segítségükre sietnénk, de ezt ők nehezen és lesajnálóan élik meg.”
Őszinte leszek, majdnem minden forgatási napról könnyezve mentem haza.
„Olyan szereplők vannak, akik a rengeteg tragédia ellenére is képesek mosolyogni és kitartani. Ilyenkor elgondolkozik az ember, hogy az, amikor dugóban állunk vagy fáradtak vagyunk, fel sem ér a műsor szereplőivel, akik tényleg a képességeik határain élnek minden nap” – kezdte lapunknak Visváder Tamás.
Mind a hat rész különböző tematikákat dolgoz fel, egyedül a kerekesszék a közös pont bennük. Tomi azt is elárulta, hogy rengeteg hazai ismert ember állt be a projektje mögé, akiket láthatunk is majd az adásokban.

„Thuróczy Áron, aki tizenhét évesen beleugrott a Kőrösbe és eltört a csigolyája, azóta pedig kerekesszékbe kényszerült. Neki például teljesítettük az álmát, hiszen egy vezetéstechnika órán vehetett részt. A harmadik adásban egy családi életet mutatunk be, ahova Gáspár Bea látogat el és főz nekik, úgy, ahogyan a kerekesszékes család szokott. Meg persze beszélgettünk Tillával is a filmje kapcsán” – árulta el a producer.
Az üzletember többek között arról is beszélt, hogy mi is az igazi célja ezzel a műsorral, illetve hogyan áll magához a témához, mint a kerekesszékes élet.
„Már két éve dolgozom a Red Velvet KC kézilabda csapattal, támogatom és segítem őket a mindennapi működésben.”
Nem sajnálattal nézek rájuk, hanem szeretném megismerni őket, hogy mi járhat a fejükben.
„Sokan nem hinnék, de a többségük, aki egy ilyen után is képes mosolyogni, egytől egyig rettenetesen motiváló személyiségek. Az igazi motivációs előadók nem azok, akik megtöltik a kultúrházakat, hanem azok, akik megélték az élet legalját és így is mennek tovább. Ez a cél, hogy erőt adjunk mindenkinek, legyünk odafigyelőbbek a másikra” – tette hozzá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.