Mint arról korábban a Bors is beszámolt, október végén Vasvári Vivien és párja még Kappadokiába jártak. Nem is telt el izgalmak nélkül az utazás, ugyanis szerelme valóra váltotta szerelme Vasvári Vivien álmát. Most pedig a varázslatos mexikói pálmafák alatt sütteti magát. Egy esküvőn is részt vettek a gyönyörű mediterrán térségben, ami után már csak egymással foglalkoztak a szerelmesek.

Vasvári Vivien magyar valóságshow-szereplő, modell és üzletasszony, korábban többszörös országos bajnok, valamint a magyar válogatott tagja volt síkfutásban. Vagyis nem csak természet adta adottsága a szépsége, hanem meg is dolgozott érte. A sztáranyuka még a Feleségek luxuskivitelben című műsorral vált ismerté a televízió nézői számára. Mára pedig inkább arról ismert, hogy imád édesanya lenni és immár öt lurkó büszke szülőjének mondhatja magát. Hiába a sok gyerkőc egyik sem látszik meg Vivien testén. Nem csak kisugárzásából lehet leolvasni a boldogságát és kiegyensúlyozottságát, de bomba formája is arról árulkodik, hogy tökéletesen érzi magát a bőrében.
A mexikói Tulumból olyan forró fotót osztott meg Vasvári Vivien, amiről egészen biztosan te sem fogod tudni levenni a szemedet.
„Nem tudom,mi a titkod,de gyönyörű vagy!!”
„Káprázatos szépség”
„Csodaszép”
- nem győzték dicsérni a kommentelők Vasvári Vivient.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.