A Furcsa Pár című darab főpróbáján nemcsak a színpadi humorból kapott ízelítőt a Bors újságírója, hanem a színésznő saját múltjából is. Balázs Andi ugyanis egy olyan sztorit osztott meg, amit garantáltan soha nem fog elfelejteni.

Balázs Andi nevetve kezdte mesélni a Karinthy Színház Furcsa pár színdarabjának főpróbáján, hogy bizony amikor a színdarab abszurd randevú helyzetét játsza, eszébe jut a saját életének is egy igencsak humoros jelenete, még hosszú évekkel ezelőttről.
Volt fiatalkoromban egy vicces randevúm – ez a most 23 éve tartó kapcsolatom előtt volt
– kezdte Balázs Andrea színésznő a egykori kalandját a saját „furcsa párjáról”.
Még nem voltak sms-ek, Messenger, tehát nem rohangáltunk mobillal. Megbeszéltük pénteken, hogy szombat este a Nyugati pályaudvar forgóórája alatt találkozunk. Már messziről láttam, hogy egy férfi egy hatalmas rózsacsokorral áll – mondom, Úristen, ez igen, ez biztosan ő, nem is lehet más! Heves szívdobogások közepette lelkesen szaladtam keresztül a Nyugati aluljárón, s amikor felértem a felszínre és közelebb értem, kiderült, hogy a mögötte álló fiú várt engem, sörösüveggel a kezében. Így pillanatok alatt tönkrement az ideálom, hogy egy csokorral vár engem valaki
– mesélte nevetve.

A rövid, ám annál emlékezetesebb randiból nem lett hosszan tartó szerelem, de az élmény maradandó.
Kicsit ciki volt, de túlélhető, persze jót nevettem rajta és később a barátaim egyik kedvenc sztorija is lett. Ez volt életem legabszurdabb randija
– tette hozzá a színésznő.
Ahogy meséli, az élet azonban kárpótolta: Balázs Andi párja, már több mint két évtizede mellette van, és rengeteg szeretettel, figyelemmel halmozza el. „Azóta kaptam bőven virágot, úgyhogy a mérleg kiegyenlítődött” – jegyezte meg nevetve a színésznő.
Balázs Andrea párjával, Gáborral való kapcsolata ma is példaként szolgálhat sokak számára, hiszen képesek újra és újra megtalálni a kapcsolatuk felpezsdítéséhez szükséges módokat. Ahogy mondja, az idei év nagy változásokat hozott kettejük kapcsolatába, hiszen nagy hangsúlyt fektetnek a minőségi együtt töltött időre, az egymásra figyelésre és a hétköznapokból való kiszakadásra.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.