Curtis természetesen hatalmas megtiszteltetésként élte meg, amikor megcsörrent a telefonja és felkérték őt, hogy az áthangszerelt Demjén Ferenc slágerhez írjon egy rövid, de az 56-os hősök emlékéhez méltó rapbetétet. Curtis szíve már csak attól dobbant hangosabban és nagyobbat, amikor azt is megtudta, hogy a minden magyar lelkében ott élő slágert Radics Gigivel közösen adhatja elő az állami ünnepségen résztvevő tömegek előtt, egész Magyarország és a kormányfő, Orbán Viktor előtt.

A siker természetesen nem marad el. A Parlament előtti Kossuth teret, illetve a környező utcákat is megtöltő ünneplő, emlékező tömeg együtt énekelte Radics Gigivel a Szabadság vándorai ismert sorait és egy emberként zúgtak elismerően, amikor eljött a pillanat Curtis számára, hogy a dalhoz írt sorait megmutassa.
A rapper szinte még fel sem fogta, hogy mekkora sikert is hozott számár és az énekesnő számára ez a páratlan lehetőség, hiszen csak a Bors TikTok csatornájára felkerült rövid részletet 735-ezren tekintették meg, míg lapunk Facebook felületén 1,4 millióan voltak rá kíváncsiak - alig 24 óra alatt. Ez tehát annyit jelent, hogy csak nálunk több, mint 2,1 millió ember látta és hallotta a produkciót.
A hatlamas siker Orbán Viktor miniszterelnökhöz is eljutott, aki köszönetet mondott Széki Attilának a jól sikerült produkcióért:
A Békemenet legjobb dumája. Köszönjük, Attila!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.