Marics Peti döbbenetes sztorival állt elő a Megasztárban. A zsűritagok között újfent a csipkelődésé volt a főszerep.
A Megasztár zsűritagjai, Herceg Erika és Marics Peti között többször pattanásig feszült a helyzet, Erika tűzről pattant személyisége és Peti laza stílusa nem mindig tudott egy hullámhosszon működni. A következő adásban olyan képsoroknak is szemtanúi lehetnek majd a nézők, amire mindezidáig nem lehetett számítani. Az előzetesben megjelent videó alapján az énekesnő ugyanis épp belekezdene egy részletesebb okfejtegetésbe azzal kapcsolatban, hogy neki egy csókhoz is szerelem kell, mire Peti szemrebbenés nélkül kineveti. „Hű de nagy kamu!”- vágta a fejéhez Erikának, aki gyanútlanul visszakérdezett, Peti pedig lebuktatta. „Erika első nap csókkal akartál nekem köszönni, valld be, itt most mindenki előtt.”
„Csak akartam adni egy puszit a szádra! Olyan kis üngyüm-büngyüm arcocskád van”
- vallotta be Erika töredelmesen, s bár az egyértelműen kiderül, hogy Erikának nem voltak komolyak a szándékai, az azért tagadhatatlan, hogy a két zsűritag között azért jól működik a kémia.
Marics Peti egyébként nemrég épp a Megasztárban árulta el, hogy édesanyja nem rajongott érte, hogy fiát zenei pályán lássa, olyan is előfordult, hogy szabályosan elküldték őt a szülői házból.
A ValMar énekese fürdőzik a lányok kedvence szerepében, imád a színpadon és a magánéletben is flörtölni. Marics Peti barátnője kilétét- már ha van neki - gondosan titkolja, és a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben is egy laza, sármos zenészt alakít, aki menekül a kötöttségektől és inkább a Carpe Diem életstílust választja. A film folytatásra egyébként már nem is kell sokat várni, hiszen most forgatják a második részt, amelyben a rajongók legnagyobb örömére ugyanazt a szereplőgárdát vonultatják fel, mint az első filmben. Közben pedig zajlanak a Megasztár elődöntői, ahol a zsűritagok megfelelő szakmai tudással és némi humorral fűszereve próbálják meg kiválasztani a legjobb énekeseket, akik a döntőben élő show keretein belül mutathatják meg tehetségüket és rátermettségüket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.