Egy szakítás egy fúzió, ez lett a fiatal előadó mérlege az Ázsia Expresszben. Vini az akkor még barátnőjével utazott idén tavasszal a TV2 kalandreality-jének forgatására, ahol mindössze egy hetet tölthettek, hiszen ők értek vissza harmadikként az idei évad első hajszájáról. Vini és Sofi nem sokkal később szakítottak, azóta pedig nem sok hírt kaptunk felőlük, egészen mostanáig. Vini ugyanis curtis-azsia-expressz-tallos-rita-vallomas-judie">Curtis posztjában tűnt fel, ráadásul a két rappert ábrázoló kép egyenesen Kínában készült. A képhez fűzött rövid kommentár pedig nem hagyott sok titkot maga után. „Hamarosan érkezik az első közös dal! Vini X Curtis Expressz” – írta Curtis, aki nem sokkal ezután egy rövid videót is megosztott, melyben Vini a két héttel korábban megjelent dalára playback-el. Mindenesetre nem kis menőség, hogy Curtis a feltörekvő tehetség hóna alá nyúlt, ahogyan az sem, hogy az első közös daluk klipjéhez sok ezer kilométert repültek Kínáig.
A Bors elérte Curtist és Vinit, akik röviden nyilatkoztak a közös utazásukról és persze a készülő dalról is. „Vini és köztem egy pillanat alatt alakult ki szoros barátság az Ázsia Expressz forgatásán. Az, ahogy ő közelít a zenéhez, egy picit eltér az én világomtól, de mégis rengeteg az átfedés is. Tulajdonképpen már Malajziában megdumáltuk, hogy összedobunk egy közös produkciót, és ennek most jött el az ideje. Alapvetően úgy terveztük, hogy otthon forgatunk klipet hozzá, de végül arra jutottunk, hogy a nóta bőven megérdemli az autentikus helyszínt. Szóval, kiröppentünk Kínába.”
Azt nem mondom, hogy stoppal megyünk ide-oda és a szállásunkat is inkább kifizettük, mert Vininek ugyan még lett volna kedve kuncsorogni, de én tényleg túl sokat bolyongtam az Ázsia Expresszben ahhoz, hogy visszasírjam az ottani hangulatot
– nevetett Curtis, aki arra a kérdésre, hogy mit látott meg Viniben, rövid és tömör választ adott: „Ez a srác most a legnagyobb, legígéretesebb fiatal tehetség…” – mondta a rapper, aki elárulta, az új dallal szeretnének kijönni az Ázsia Expressz fináléjára, vagyis pontosan egy hét múlva.
Curtis végül átadta a telefont Vininek is, aki a tőle megszokott szemtelen lazasággal mesélt a közös munkáról. „Az Ázsia Expresszben töltött egy hetem kevés pozitívuma közül az egyik az volt számomra, hogy megismertem Curtist, akit ma már a barátomnak mondhatok. Hamar megtaláltuk a közös hangot. Nem számított az a ”két-három” év korkülönbség… Az is hamar szóba került, hogy tolni kellene valami közös cuccot, ha mindketten élve hazajutunk, hiszen nagyjából azonos térben mozgunk. Hazatérve elkezdtem megírni a zenét, amit elküldtem Curtisnek. Bejött neki, szóval már megint Ázsiában vagyunk és rádobunk egy jó kis klipet erre az egészre” – fogalmazott a fiatal előadó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.