Megszólalt az Ázsia Expressz kiesője: „Összeestem, de nem akartam feladni”

hajsza
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 04. 06:30
Szinte hihetetlen, de a TV2 kalandreality-jének feladatai még úgy is képesek egyre nehezedni, hogy tulajdonképpen a lehetetlentől indultak az első héten. Az Ázsia Expressz ötödik hajszájára már nehezen lehetne olyan szavakat találni, melyek leírhatnák, hogy mit is érzett az a három páros, akik nekivágtak. Galambos Boglárka és Kútvölgyi Sára emberfeletti küzdelemben maradtak alul.

Talán soha, egyetlen korábbi Ázsia Expressz párosnak sem sikerült még az a bravúr, amit Tallós Rita és Barbinek Paula produkáltak a mögöttünk álló öt hosszú és „gyilkos” hét alatt. Három hajszáról tértek vissza elsőként, amivel hivatalosan is az évad egyik, ha nem a legerősebb párosaként fordulhatnak rá az utolsó, mindent eldöntő hétre. A pénteki hajszán lenyomták a „hajszaszüzességüket” elvesztő Ungvári Miklós-Fodor Rajmund párost is, akik másodikként értek célba. Az utolsó, hagyományosnak mondható hajsza tehát nem hozott szerencsét Galambos Boginak és Kútvölgyi Sárának, akiken kifogott a hajsza második feladata, ami bizony az idei évad egyik legnagyobb erőt igénylő játéka lett.

Kútvölgyi Sára ás Galambos Boglárka számára véget ért az Ázsia Expressz kalandja.
Kútvölgyi Sára és Galambos Boglárka számára csalódással indult az Ázsia Expressz ötödik hajszájának napja (Fotó: TV2)

Kútvölgyi Sára az Ázsia Expressz után: „Ha kudarc ér, általában egy percre megtörök, de aztán felszívom magam és leszegett fejjel megyek előre”

A Bors Kútvölgyi Sárával beszélgetett az adás után. Az énekesnő első körben reagált a Bódi tesók különös, szószegéssel párosuló döntésére, amivel megpecsételték Bogi és Sára sorsát. „Valójában motivált a Bódi tesók döntése, vagyis hogy az ígéretük ellenére nem minket mentettek meg a hajszától. Ha kudarc ér, általában egy percre megtörök, de aztán felszívom magam és leszegett fejjel megyek előre.”

Az igazat megvallva, még örültem is, hogy hajszára megyünk, mert a többi páros időnként éreztette velünk, hogy szerintük nekünk még van mit bizonyítanunk, mivel csak a harmadik héten csatlakoztunk hozzájuk.

„Egyébként részszint igazuk is volt, de az is tény, hogy nem mi döntöttünk úgy, hogy a játék közepén érkezünk…” – kezdte a Borsnak Kútvölgyi Sára, aki Galambos Boglárkával együtt, harcos amazonként indult az Ázsia Expressz ötödik hajszájára, melyen az első feladatnál még akár azt is érezhették, hogy van esélyük az első két hely valamelyikét behúzni.

Kútvölgyi Sára ás Galambos Boglárka számára véget ért az Ázsia Expressz kalandja.
Kútvölgyi Sára mindent elkövetett, de a pokoli súly alatt megrogyott (Fotó: TV2)

Utólag pedig kijelenthető, hogy ez volt a hajsza legkönnyebb feladata”

Nagyon magabiztosan indultunk neki az első feladatnak, hiszen tulajdonképpen egy memóriajátékról volt szó, amiben mindketten jók vagyunk. Sajnos a stresszhelyzettel nem számoltunk, így el-elfelejtettünk beállításokat. Illetve elhagytunk egy legyezőt, és sok időt veszítettünk, mire rájöttünk, hogy valami nem stimmel. Még így is sikerült másodikként indulnunk, ami ugye a billegő pozíció, vagyis se jó, se rossz. Utólag pedig kijelenthető, hogy ez volt a hajsza legkönnyebb feladata” – nevetett Kútvölgyi Sára, akire ezután élete talán legnehezebb fizikai megpróbáltatása várt. „A cipekedős feladatnál elkerekedett a szemem, hiszen volt a hátunkon egy eleve tizenöt kilós táska, és fejenként harminc kiló kénkövet kellett egy kilométeren át elvonszolnunk. Ez az én esetemben annyit jelentett, hogy szó szerint a saját testsúlyomat kellett volna célba juttatnom pluszban. Ez több soron is lehetetlennek tűnt és az is volt. Nem titok, hogy gluténérzékeny vagyok, ami miatt nagyon le van korlátozva, hogy mit ehetek és mit nem. Ezért általában egy-egy almával húztam ki az étkezéseket az Ázsia Expressz alatt. Ennek az lett az eredménye, hogy alaposan sikerült legyengülnöm.”

 Ezt véletlenül sem mentségként mondom, hiszen én vállaltam a kalandot, de a tény attól még tény marad.

„Persze az is igaz, hogy ezt a kőcipelést feltehetően erőm teljében sem tudtam volna abszolválni. Egy ponton össze is estem, és csak azért voltam képes talpra állni, mert kidobáltunk pár követ a kosarakból, és mert Bogi tartotta bennem a lelket, miközben ő is az „életéért küzdött”. Az az igazság, hogy miután felálltam, teljes filmszakadásom lett. Egyáltalán nem emlékszem, hogyan vonszoltam el magam a célig, de sikerült. Ott várt még ránk egy plusz, büntető feladat, amiért könnyítettünk a terhünkön, így már mindketten éreztük, hogy ez a hajó elment…” – idézte fel a gyötrelmes órák eseményeit Kútvölgyi Sára.

Kútvölgyi Sára ás Galambos Boglárka számára véget ért az Ázsia Expressz kalandja.
Galambos Boglárka és Kútvölgyi Sára hatalmasat küzdöttek az Ázsia Expressz ötödik hajszáján (Fotó: TV2)

Minden egyes adás után felhívtam a szüleimet...”

A fiatal énekesnő és Galambos Boglárka ezen a ponton ugyan elengedték a hajszát, de a következő feladatnál újra erőre kaptak, hiszen látták, hogy Ungvári Miklós és Fodor Rajmund sem járnak sokkal előttük, ahogyan a későbbi hajszagyőztes anya-lánya páros sem. „A hajsza utolsó feladatánál összefutottunk a másik két párossal, ami új reményt adott nekünk. Persze a tizenhárom kókusz összeszedése nem volt könnyű, ahogy a pucolása is komoly kihívásnak mutatkozott, de belehúztunk, és nem is haladtunk rosszul. Aztán jött a memoriter feladat, amiben jók vagyunk. Valamennyire sikerült is felzárkóznunk, de ez végül már nem volt elég” – nevetett az Ászia Expressz kiesője, aki így is nagyon hálás a TV2 kalandreality-jének, hiszen rengeteg tapasztalatra és még több önismeretre tett szert a játékban töltött hetek alatt. „Pár éve önfejlesztésbe kezdtem, és mindent elkövettem annak érdekében, hogy kontroll alá vonjam az érzéseimet és az indulataimat. Itthon már jól is ment, ezért nagyon kíváncsi voltam, hogy erős nyomás alatt tudom-e ezt tartani és sikerül-e úgy viselkednem a stresszhelyzetekben is, hogy büszke lehessek magamra, és ami még fontosabb, hogy a szüleim büszkék lehessenek rám. Minden egyes adás után felhívtam a szüleimet és megkérdeztem, hogy milyennek láttak. Ők pedig minden esetben megnyugtattak és elmondták őszintén a véleményüket. Szerintük sikerült önmagam maradnom és erre vagyok a legbüszkébb” – tette hozzá Kútvölgyi Sára, aki egyébként a pénteki Ázsia Expressz Kibeszélőben műsorvezetőként is bemutatkozott.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.