Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az utóbbi időszakban sikert sikerre halmozott Törőcsik Franciska. A mozik továbbra is adják a Hogyan tudnék élni nélküled? című, Demjén Ferenc legendás slágerein alapuló zenés vígjátékot, amely sorra dönti meg a nézettségi rekordokat. Nem meglepő, hogy már el is kezdték forgatni a folytatását. Ugyancsak nagy sikernek bizonyult a TV2 Hunyadi című sorozata is, amely ráadásul nem csak nálunk, de immár a tengerentúlon is hódít.
A Torontói Filmfesztivál Primetime szekciójában mutatták be a produkciót, ahol korábban olyan sorozatok kaptak helyet, mint a Transparent (Amazon) vagy a Black Mirror (Netflix). A közönség vastapssal jutalmazta az alkotást, amely hamarosan a CBC GEM-en debütál a kanadai nagyközönség előtt
- újságolták el a Hunyadi sorozat Instagram-oldalán, míg Törőcsik Franciska azt mutatta meg, hogyan ragyogta be ő és a sorozat többi sztárja a vörös szőnyeget, a bemutató után.
Annyi minden történt velünk ez alatt a pár nap alatt, még nem fogtam fel…
- írta a posztjában a színésznő, majd hozzátette, a Hunyadi szeptember 19-től lesz elérhető Kanadában.
A Hunyadinak hála egyébként a sorozat több sztárja is egy csapásra országos ismeretségre tett szert, köztük a főszereplőt alakító Kádár L. Gellért is, akinek legújabb filmjét, a Még egy kívánságot ebben a hónapban elkezdik forgatni. A készülő produkcióban ott lesz még Hermányi Mariann, valamint a népszerű, fiatal rapper, T. Danny is felbukkan.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.