A Megasztár 2025-ben is visszatért a képernyőkre, s már a válogatók is izgalmas perceket ígérnek. Persze akadnak önjelölt énekesek, akik mókás pillanatokat okoznak, de még több a valódi tehetség, akiktől a zsűrinek és a közönségnek leesik az álla, vagy épp könny szökik a szemébe. A műsor jó ugródeszka lehet a széles körű ismertség felé vezető úton: erre az útra szeretne lépni Jánoki Márió is.
A szombati válogatóadásában lép színpadra Jánoki Márió, aki Elton John örökzöldje, a Can You Feel the Love Tonight című slágerrel készül. Bár a zsűri több ezer énekest hallgatott meg a válogatók során, Márióra már a megérkezésekor felkapják a fejüket. A 32 éves fiút Szépréthy Roli kíséri be, ugyanis látássérült. De ez jóformán apró részletté törpül a Megasztár zsűrije számára, mikor meghallják az első hangokat.
A Bors elérte telefonon Jánoki Máriót, aki jókedvűen mesélt arról, hogyan került a Megasztár 8. évadába, és milyen zenei múlttal rendelkezik…
„Korábban énekeltem már színpadon, voltak fellépéseim, de a covid alatt ezek érthető módon megritkultak” – árulta el Márió.
„Motoszkált bennem egy ideje, hogy jelentkezzek a Megasztárba, de végül édesanyám nevezett be, én pedig úgy voltam vele, hogy a nyolcas amúgy is a szerencseszámom. Aztán meglátjuk, Fortuna szekere meddig visz magával engem” – tette hozzá mosolyogva, majd elárulta, már gyerekkorában felfedezték a tehetségét.
Anyukám egész kiskoromban észrevette, hogy jó hangom és jó zenei érzékem van, ezért ötévesen zeneiskolába íratott. Itt derült ki, hogy abszolút hallásom van.
„Sokan gondolhatják, hogy nekem akkor könnyű dolgom van, de ez valahol átok is. Van, hogy az időjárási tényezők is hatással vannak a hallásomra, ha pedig van egy kis felsőlégúti megbetegedésem, akkor »feljebb hallok«, ilyenkor filmet nézni, de akár zenét hallgatni is, keserves tapasztalás.”
Jánoki Márió tizenöt évig tanult zongorázni, mára a stúdiómunkához is ért, de legfőbb „fegyvere” az énekhangja: már az óvodában egy kis hangszeren magát kísérve énekelt, később is sorra nyerte a versenyeket és az iskolai rendezvényeken is mindig fellépett.
„Hagyományos oviba és iskolába jártam, és mindenhol nagyon befogadó csapatban voltam, szerettek, jól kijöttem mindenkivel. Bárcsak mindenkinek ilyen iskolás évei lennének!” – sóhajtott Márió, aki kiemelte: édesanyja a legfontosabb személy az életében.
„Anyukám a védőangyalom, csodálatos gyerekkort biztosított nekem. Őt azért megviselte, hogy bár látóként születtem, egy orvosi műhiba miatt elveszítettem a látásom: az inkubátorban »túloxigéneztek«, ami miatt levált a retinám. Ezt anyukám szomorúan élte meg, és apukám nem is akart vak gyereket nevelni. De a nevelőapukámmal nagyon jó volt a kapcsolatom, és elmondhatom, hogy szép gyerekkorom volt. Ahogy mondtam, ezt pedig elsősorban anyukámnak köszönhetem, aki a gasztroangyalom is: sok finomságot főzött nekem, megszerettem sok ételt, ami lassan kezd is látszani rajtam” – viccelődött Márió.
A Megasztár válogatójával kapcsolatban egyelőre titokzatosan elmondta:
Mikor a kezembe adták a mikrofont, éreztem egy kis rezdülést, és már tudtam: ez varázsmikrofon
– mosolygott Márió, akinek sorsáról szombaton dönt a zsűri. De nem csak ő okoz felejthetetlen pillanatokat. Nevetés, könny és sok megbotránkoztatás is várható szombat este a Megasztár 8. évadában... Jánoki Márió produkcióját szombaton hallhatja tehát a közönség, de korábban már a Ripost interjúzott vele, íme egy kis ízelítő az énekhangjából:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.