Idén 15. alkalommal került megrendezésre a Szenes Iván Emlékest, ahol elismert művészek együtt emlékeztek meg hazánk egyik legnagyobb dalszerzőjéről. Az est házigazdája, ahogy mindig, most is Szenes Iván lánya, Szenes Andrea volt, a fellépők között pedig olyan előadók kaptak helyet, mint Galambos Lajcsi, Kökény Dani, Nyári Károly és lányai, valamint Bodrogi Gyula, akinek visszatérésére decemberi balesete óta vártak a rajongók.
Bodrogi Gyula balesete után az ország egy emberként imádkozott a Kossuth-díjas színművész felépüléséért, ami valamivel tovább tartott, mint azt elsőre gondolták az orvosok. Ám a vasárnap megrendezett Szenes Iván Emlékkoncerten végre újra színpadra lépett, hogy méltó emléket állítson a legendás slágergyárosnak. Bodrogi Gyula párja, Angéla társaságában érkezett a Szenes Iván térre, és úgy tűnik, már teljesen jól van.
Bodrogi Gyula, Nyári Károly és Poór Péter mellett Galambos Lajos is színpadra lépett, nem is akárhogy. Úgy tűnik, a trombitás jobban érzi magát, mint valaha, ami a külsején is meglátszik, a visszatérése hatalmas siker volt. Nyári Károly pedig lányaival büszkélkedhetett, hiszen Nyári Edit és Nyári Alíz is színpadra léptek ezen a kellemes szeptemberi estén.
Mindemellett a szokásosnál valamivel bensőségesebb hangulatúra sikerült eseményen a fiatalabb generáció tagjai is képviseltették magukat, köztük olyan énekesek, mint Opitz Barbi, Kökény Dani vagy Bradics Jácint. Ezzel pedig ismét bebizonyosodott az is, amiben valószínűleg soha senki nem kételkedett, hogy Szenes Iván dalai örök érvényűek.
Sokaknak feltűnt, hogy a korábbi évek giga-show-ihoz képest azt idei koncert jóval szerényebb keretek között zajlott le, ami egy tudatos döntés volt. Úgy érezték, ez nem visszalépés, inkább egy más jellegű megközelítés, hogy a közösség tagjai jobban tudjanak kapcsolódni egymáshoz. De arról persze szó sincs, hogy az elkövetkező években megszűnne ez a hagyomány, Szenes Andrea ugyanis mindent megtesz, hogy amíg csak lehet, addig ilyen formában is megemlékezzenek szeretett édesapjáról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.