James Bond, Marty McFly, és Nicolas Cage is furikázott már szemrevaló járgányokkal a mozivásznon. Néha a négykerekűek is legalább olyan fontos főszereplői a történetnek, mint a volán mögött ülő hős, és vannak azok az esetek, amikor ezek a kocsik Hollywood közbenjárásával és a rajongók lelkesedésével egyenesen ikonná válnak.
A 007-es ügynök leghűségesebb bajtársává vált az 1964-es évjáratú Aston Martin DB5, amit Sir Sean Connery vehetett először birtokba a Goldfinger (1964) című filmben. Ekkor még hiányzott belőle az extra felszereltség, a speciális kütyük csak a későbbi Bond-filmek során kerültek beépítésre. Connery leköszönésével azonban a DB5 is eltűnt egy időre. Roger Moore, aki átvette a stafétát és a leghosszabb ideig alakította a szerepet, egyszer sem ült a legendás Aston Martin volánja mögött, de az ő főszereplésével készült filmekben is felbukkantak ikonikus járgányok. Például a Lotus Esprit S1, mely A kém aki szeretett engem (1977) egyik elhíresült jelenetében még tengeralattjáróvá is alakult, vagy Moore személyes kedvence, a sárga Citroen “Kacsa”, azaz a Citroen 2CV modellje, amivel a Szigorúan bizalmas (1981) című filmben menekül üldözői elől.
A Vissza a jövőbe filmek tették igazán népszerűvé John DeLorean találmányát, a DeLorean DMC-12 típusú verdát. A filmben szereplő változaton kisebb módosításokat végeztek, de persze nem a Brown doki által beépített fluxuskondenzátorra kell gondolni. A világhír ellenére maga a DeLorean márka erősen veszteséges volt. A drága rozsdamentes alkatrészek és az amerikai autópiac bezuhanása sem kedvezett a gyárnak, ami 1982-re végleg csődbe ment. A Vissza a jövőbe 1985-ben debütált a mozivásznon, a DeLorean pedig azonnal a rajongók kedvence lett, bár a kocsit addigra már évek óta nem gyártották. John DeLorean mire meggazdagodott a jogdíjakból, már nem tudott visszatérni az autóipar berkeibe, így az a néhány példány, ami napjainkban is valaki tulajdonát képezheti, igazi ritkaságnak számít.
Vannak filmek, melyekre szokás sztárparádéként hivatkozni. A Tolvajtempó (2000) esetében sokkal helytállóbb az autóparádé kifejezés. A történet szerint Randal “Memphis” Raines, akit Nicholas Cage alakít, egy utolsó nagyszabású balhéra készül, hogy megmentse öccse életét. Nem egy, de 50 nagy értékű luxusautót kell mindössze három nap alatt elkötnie és leszállítania egy bűnbanda fejének, a testvére szabadságáért cserébe. Az autófanatikusok lubickolhatnak a príma járgányokban, Lamborghinik, Ferrarik és Porsche-modellek is feltűnnek a listán. De a leghíresebb az "Eleanor" fantáziaévre keresztelt Shelby Mustang GT 500, ami nem a gyári modell volt, hanem kimondottan a filmhez készült.
Az ikonikus filmes autók listájáról bűn lenne lehagyni a David Hasselhoff főszereplésével készült Knight Rider sorozat járgányát, KITT-et. A csodakocsi eredetileg egy 1982-es Pontiac Firebird Trans Am, ami szintén kimondottan a sorozat kedvéért készült, nem a Pontiac klasszikus gyári modellje. A cég egy idő után kimondottan kérte, hogy ne hivatkozzanak Trans Am modellként a kocsira, mert a széria népszerűségének hatására rajongók százai kezdtek érdeklődni a kereskedésekben KITT pontos másolata iránt. Így a Pontiac továbbra is biztosította a jogokat, azonban a forgatókönyvből kikerültek a konkrétabb megnevezések.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.