Hétfőn fontos mérföldkő érkezett Széki Attila, azaz Curtis életébe. Feleségül vette szerelmét, a sztárkosaras Barnai Judit Judie-t. Az esküvőn fontos szerepe volt Curtis kisfiának, Doncsinak. Az esküvőn, ahol csak a Bors lehetett jelen, egyértelműen látszott, hogy milyen szeretettel bánik a friss feleség a kisfiúval. S ez nem csak a látszat.
Curtis a Borsnak elárulta, náluk jól működik a „mozaik-család” felállás, mondhatni, mindenki jóban van mindenkivel.
„Judie nagyon jól kijön Doncsival. Ez fontos szempont volt a kapcsolatunk kezdetén, elengedhetetlen, hogy a párom szeresse a kisfiamat” – szögezte le a rapper, aki azt is elmondta, hogy úgy látja, Doni anyukájának a párja is jól bánik a nemrég hatodik szülinapját ünneplő focistacsemetével.
Doncsi édesanyjának is van párja, ismerem is őt, és elmondhatom, hogy amíg olyan párja van, mint most, nekem ezzel nem is lesz problémám. Látom, hogy viszonyul Doncsihoz, nagyon kedvelik egymást
– árulta el Curtis, majd mosolyogva hozzátette:
„Szerintem ez a normális, ilyenkor mindig a gyereket kell nézni. Nem az egót és sértettséget. De nincs is ilyenről szó: baj lenne, ha még sértettség lenne bennünk, több mint hat éve külön vagyunk” – tette hozzá.
Curtis a kisfia kapcsán azt is elmondta, hogy nem bánná, ha egy napon hivatásos focista lenne: jó úton halad efelé.
„Remélem, Doncsi focista lesz és nem rapper!” – nevetett Curtis. „Nagyon ügyes, »meglepő módon« az Újpestben játszik. Nagyon jó érzéke van hozzá, az edzője javasolta is, hogy vigyük külön edzésekre, annyira tehetséges. Persze, még kicsi, de örülnék, ha focista lenne belőle!” – mosolygott a büszke apuka.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.