




Toni Collette ausztrál színésznő 1972. november 1-én született Toni Collette Galafassi néven, az ausztráliai Blacktown városában. Édesapja, Bob Collett volt, aki sofőrként dolgozott, édesanyját Judy Cook-ot ügyfélszolgálati munkatársként foglalkoztatták. Gyermekkorát Sydney-ben, majd Blaktownban töltötte, ahol két öccsével együtt nevelkedett.
A Blacktown Girls High School diákja volt, tanulmányai mellett szívesen vett részt különféle tevékenységekben, mint a netball, a sztepptánc és az úszás, valamint énekversenyeken is indult, abban bízva, hogy idővel musicalénekes lehet. Miután egy iskolai előadás keretein belül előadta Whitney Houston - Saving All My Love for You című dalát, eldöntötte, hogy a színészi pályát választja.
1989-ben, 16 évesen átiratkozott az Australian Theatre for Young People intézménybe.
1991-ben a National Institute of Dramatic Art-ben kezdett tanulni, ám másfél év után felajánlottak neki egy színpadi szerepet és abbahagyta tanulmányait.
1997-ben a Velvet Goldmine film forgatásán Toni Collette megismerkedett Jonathan Rhys Meyers ír színésszel, akivel egy ideig párt alkottak.
2002-ben Dave Galafassi zenész rabolta el a színésznő szívét, aki Gelbison együttes tagjaként ismert.
2003. január 11-én Toni Collette és Dave Galafassi hagyományos buddhista szertartás keretében összekötötték életüket.
2008. január 9-én megszületett Toni Collette gyermeke, Sage Florence Galafassi.
2011. április 22-én a színésznő életet adott fiának, Arlo Robert Galafassi-nak.
2022. december 7-én bejelentette Toni Collette, Dave Galafassi-val elválnak.
Toni Collette betegsége nem titok a nyilvánosság számára, a színésznő korábban elárulta, a karrierje miatt ránehezedő nyomás következtében evészavar, bulimia alakult ki nála, valamint pánikrohamokkal is meg kellett küzdenie.

1992-ben Toni Collette fiatalon a Mokaszin című vígjáték-drámában Wendy szerepét alakította.
1994-ben a Muriel esküvője filmben a címszereplő Muriel Heslopot formálta meg.
1996-ban a Cosí - Bolondos dallamok vígjátékban Julie karakterét játszotta.
1996-ban a Lilian története drámában a fiatal Lilian Singer szerepét alakította.
1996-ban az Emma című kosztümös vígjátékban Harriet Smith szerepében volt látható.
1997-ben az Irodai lányok filmben Iris Chapman karakterét formálta meg.
1998-ban a The Boys drámában Michelle szerepét játszotta, emellett a Bálványrock filmben Mandy Slade karakterét alakította.
1999-ben a 8 és 1/2 nő filmben Griselda szerepében volt látható.
1999-ben a Hatodik érzék természetfeletti thrillerben Lynn Sear szerepét alakította, egy édesanyát, aki fiát, a szellemekkel kommunikáló Cole-t neveli.
2000-ben a Shaft akcióthrillerben Diane karakterét formálta meg.
2001-ben az HBO Baráti vacsora televíziós filmjében Beth szerepében volt látható.
2002-ben Az órák című drámában Kitty karakterét játszotta, aki meddősége miatt műtétre készült.
2002-ben az Egy fiúról filmben egy depresszióval küzdő nőt alakított, aki öngyilkosságot kísérelt meg.
2003-ban A japán szerető című filmben a főszereplő Sandy Edwards ausztrál geológust formálta meg.
2004-ben Az utolsó jelenet alkotásban, valamint a Nők transzban vígjátékban Connie karakterét alakította.
2005-ben az Egy cipőben filmben Rose Feller szerepét alakította.
2006-ban A család kicsi kincse, Az éjszaka hangjai és A halott lány filmekben, valamint A Cunami után című televíziós minisorozatban szerepelt.
2007-ben az Érzékeny pont és az Este című filmekben volt látható.
2008-ban a Kislány, nagylány és A fekete léggömb című filmekben szerepelt, valamint az United States of Tara című televíziós sorozat főszereplője lett.
2009-ben a Mary és Max animációs filmben Mary hangját kölcsönözte.
2010-ben a Toni Collette által nyert díjak közé bekerül egy Golden Globe szobrocska is, amelyet a Tara alteregói-ban nyújtott alakításáért kapott.
2011-ben a Jesus Henry Christ és a Frászkarika című filmekben szerepelt.
2012-ben a Mental film szereplőgárdájának tagja volt.
2013-ban Az első igazi nyár, az Exek és szeretők és a Mázlisták című filmekben, valamint A túszok-ban tűnt fel.
2014-ben a Tammy, a Hosszú út lefelé és a Hector a boldogság nyomában című filmekben, valamint a Doboztrollok című animációs filmben volt hallható.
2015-ben a Máris hiányzol és a Krampusz alkotásokban kapott szerepet.
2016-ban az Impérium című filmben szerepelt.
2017-ben az xXx: Újra akcióban, a Sivatagi madarak, az Anyák elszabadulva, az Élesítve, a Madame, a Világot látok és a Jasper Jones című filmekben játszott.
2018-ban az Örökség című horrorfilmben és a Hangosan dobogó szívek című alkotásban volt látható, valamint a Hippi-túra című televíziós sorozatban is feltűnt.
2019-ben a Bársony körfűrész és a Tőrbe ejtve filmekben játszott, továbbá az Unbelievable Netflix-minisorozatban is szerepet vállalt.
2020-ban az Álmaink lova és A befejezésen gondolkozom című filmekben alakított szerepet.
2021-ben A potyautas és a Rémálmok sikátora című filmekben volt látható.
2022-ben az Azt hittem, ismerlek című Netflix-sorozatban és Az utolsó lépcsőfok című minisorozatban kapott szerepet.
2023-ban a Maffia Mamma filmben tűnt fel.
2024-ben a Kettes számú esküdt-ben volt látható.
2025-ben a Mickey 17 és az Under the Stars filmekben játszott, valamint a Wayward sorozatban is feltűnt.
1992 - Mokaszin - Wendy Robinson
1994 - This Marching Girl Thing - Cindy
1994 - Muriel esküvője - Muriel Heslop
1995 - The Thief and the Cobbler - nővér / boszorkány (hang)
1996 - Così - Julie
1996 - The Pallbearer - Cynthia
1996 - Emma - Harriet Smith
1996 - Lilian története - Lilian Singer (fiatalon)
1997 - Irodai lányok - Iris Chapman
1997 - The James Gang - Julia Armstrong
1997 - Diana és én - Diana Spencer
1998 - The Boys - Michelle
1998 - Bálványrock – Velvet Goldmine - Mandy Slade
1999 - 8 és 1/2 nő - Griselda / Concordia nővér
1999 - Hatodik érzék - Lynn Sear
2000 - Shaft - Diane Palmieri
2000 - Hotel Splendide - Kath
2000 - Varázspuding - Meg Bluegum
2002 - Ütközéspont - Michelle
2002 - Egy fiúról - Fiona Brewer
2002 - Mocskos játékok - Sharon Ryan
2002 - Az órák - Kitty
2003 - A japán szerető - Sandy Edwards
2004 - Az utolsó jelenet - Emily French
2004 - Nők transzban - Carla
2005 - Egy cipőben - Rose Feller
2006 - A család kicsi kincse - Sheryl Hoover
2006 - Az éjszaka hangjai - Donna D. Logand
2006 - Like Minds – Gyilkos szándék - Sally Rowe
2006 - A halott lány - Arden
2007 - Este - Nina Mars
2007 - Érzékeny pont - Melina Hines
2008 - A fekete léggömb - Maggie Mollison
2008 - Kislány, nagylány - Mary
2009 - Mary és Max - Mary Daisy Dinkle (hang)
2011 - Jesus Henry Christ - Patricia Herman
2011 - Frászkarika - Jane Brewster
2011 - Foster - Zooey
2012 - Hitchcock - Peggy Robertson
2012 - Mental - Sharon "Shaz" Thornbender
2013 - Az első igazi nyár - Pam
2013 - Exek és szeretők - Sarah
2013 - Mázlisták - Ellie Klug
2014 - Hosszú út lefelé - Maureen Thompson
2014 - Tammy - Missi Jenkins
2014 - Hector a boldogság nyomában - Agnes
2014 - Doboztrollok - Lady Portley-Rind (hang)
2014 - Glassland - Jean
2015 - Blinky Bill – A film - Locsi / Fecsi (hang)
2015 - Máris hiányzol - Milly
2015 - Krampusz - Sarah Engel
2016 - Impérium - Angela Zamparo
2017 - Jasper Jones - Ruth Bucktin
2017 - xXx: Újra akcióban - Jane Marke
2017 - Sivatagi madarak - Amy Bartle
2017 - Anyák elszabadulva - Kate
2017 - Élesítve - Emily Knowles
2017 - Madame - Anne Fredericks
2017 - Világot látok - Scottie
2018 - Örökség - Annie Graham
2018 - Hangosan dobogó szívek - Leslie
2018 - Birthmarked - Catherine
2019 - Bársony körfűrész - Gretchen
2019 - Tőrbe ejtve - Joni Trombey
2020 - Álmaink lova - Jan Vokes
2020 - A befejezésen gondolkozom - Suzie
2021 - A potyautas - Marina Barnett
2021 - Rémálmok sikátora - Zeena Krumbein
2022 - Gátlástalan örökösök - Macey
2023 - Ruby Gillman, tini kráken - Agatha Gillman (hang)
2023 - Maffia Mamma - Kristin
2024 - Kettes számú esküdt - Faith Killebrew
2025 - Mickey 17 - Gwen Johansen
2025 - Under the Stars - Audrey
2025 - Búcsú June-tól - Helen Cheshire
1990 - A Country Practice - Tracy
2001 - Baráti vacsora - Beth
2006 - A cunami után - Kathy Graham
2009 - Tara alteregói - Tara Gregson
2012 - Veszett ügyek - Claudia Marshall
2013 - Hostages - Ellen Sanders
2014 - Devil's Playground - Margaret Wallace
2015 - Who Do You Think You Are? - önmaga
2018 - Wanderlust - Joy Richards
2019 - Hihetetlen - Grace Rasmussen
2021 - Odd Squad - The Sand Queen
2022 - Azt hittem, ismerlek - Laura Oliver
2022 - Az utolsó lépcsőfok - Kathleen Peterson
2023 - A hatalom - Margot Cleary-Lopez
2025 - Wayward - Evelyn Wade
1994 - AACTA-díj - Legjobb női főszereplő (Muriel esküvője)
1998 - AACTA-díj - Legjobb női mellékszereplő (The Boys)
2000 - Blockbuster Entertainment Award - Kedvenc női mellékszereplő (Hatodik érzék)
2000 - Fangoria Chainsaw Award - Legjobb női mellékszereplő (Hatodik érzék)
2002 - Boston Society of Film Critics Award - Legjobb női mellékszereplő (Egy fiúról / Az órák)
2003 - AACTA-díj - Legjobb női főszereplő (A japán szerető)
2008 - AACTA-díj - Legjobb női mellékszereplő (A fekete léggömb)
2009 - Primetime Emmy-díj - Legjobb női főszereplő vígjátéksorozatban (Tara alteregói)
2010 - Golden Globe-díj - Legjobb női főszereplő tévés musical- vagy vígjátéksorozatban (Tara alteregói)
2018 - Gotham Independent Film Award - Legjobb színésznő (Örökség)
2018 - Boston Online Film Critics Association Award - Legjobb színésznő (Örökség)
2018 - Chicagói Filmkritikusok Szövetségének díja - Legjobb színésznő (Örökség)
2018 - Dallas-Fort Worth Film Critics Association Award - Legjobb színésznő (Örökség)
2019 - Critics' Choice Television Award - Legjobb női mellékszereplő minisorozatban vagy tévéfilmben (Hihetetlen)





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.