

Ma 48 éve született Ashton Kutcher, a vidéki városkából indult, de nagy színészi babérokra törő színész. Ünnepeld velünk a születésnapját! Tedd próbára tudásodat, és töltsd ki filmkvízünket!

Ashton Kutcher 1978 februárjában született Iowa államban, egy munkáscsalád mindennapjai vették körül: édesapja egy gyárban dolgozott, anyja egy nagyvállalatnál. Ikertestvérével, Michaellel és nővérével, Taushával nőtt fel.
A középiskolás Kutcher sportoló és színpadra vágyó diák volt egyszerre. Futballozott, birkózott, musicalekben szerepelt. Kereste a helyét, de mindig a jó irányba. Egy iskolai betörés miatt nemcsak a rendőrséggel gyűlt meg a baja, de az iskolai színjátszástól is eltiltották, ami elég ironikus, tekintve, hogy azóta világhírű színésszé vált.
Az érettségi után az Iowai Egyetemen biokémikus-mérnöknek készült, a tanulás mellett pedig alkalmi munkákat vállalt. Egyáltalán nem úgy tűnt, hogy a mozivászon felé tart. A fordulat akkor jött, amikor egy helyi tehetségkutató felfigyelt rá. Ezután indult be színészi karrierje.
1998-ban két induló sorozat között kellett választania. Az egyik rövid életű próbálkozás lett, a másik viszont popkulturális jelenséggé vált: az Azok a 70-es évek show. Ashton Kutcher jól választott. A sorozatban éveken át az egyik főszereplőt, Michael Kelsót alakította.
Alapítványt hozott létre a gyermekek elleni szexuális kizsákmányolás felszámolására. Ma producerként, vállalkozóként és befektetőként is tevékenykedik a színészet mellett.

Készen állsz próbára tenni tudásodat a vígjátékok világában? Akkor irány a filmkvíz! Kiderül, mennyire ismered Ashton Kutcher leghíresebb szerepeit!

Az alábbi videóra kattintva megnézheted, melyek a színész leghíresebb szerepei:



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.