Milyen volt utazni a középkorban? Tippek az egészség megőrzéséhez a középkori utazóktól

Utazni a középkorban

A zarándokokat, kereszteseket és más utazókat prédikátorok, például a 13. századi Jacques de Vitry figyelmeztették „a szárazföldi veszélyekre, a tengeri veszélyekre, a tolvajok, a ragadozók és a csaták veszélyeire".

Tippeket is adtak az egészség megőrzéséhez, hiszen számtalan egészségügyi veszély is leselkedett rájuk: betegségek, nem megfelelő táplálkozás és vízhiány, sérülések, balesetek és mérgezések. A középkori utazók aktívan és innovatívan igyekeztek megelőzni a betegségeket a távollétük során.
Bár a középkori jelzőt továbbra is lekicsinylően használják az orvosi és tudományos ismeretek elmaradottságára, a megelőző medicina története egészen mást mutat nekünk.

A jó alvástól a „jó" piócákig

Egy különösen érdekes gyakorlati egészségügyi útmutatás az utazók számára a „ De regimine et via itineris et fine peregrinatium" („Az utazó utazási rendjéről és módjáról"). A szöveget Cremonai Ádám írta 1227–28 körül a keresztes hadjáratra készülő II. Frigyes német császár számára.
A szerkesztetlen és egyetlen kéziratban fennmaradt a szerző nagymértékben támaszkodik Ibn Sina 11. századi orvostudományi kánonjára, amelyet a középkori egyetemeken használtak orvosoktatásra.

Orvosi piócák használata

Ádám azt tanácsolta, hogy vérvételt (flebotómiát) kell végezni a császár útja előtt, majd rendszeresen, a csillagok „akaratától és hangulatától" függően. A középkori orvosi gyakorlat központi eleme volt a vérontás. Piócákat vagy éles késszerű eszközöket használt a vénák bemetszésére. Megelőző jelleggel, illetve egyes középkori vallási közösségek esetében időszakosan, a szerzetesi testi szabályozás és fegyelem részeként végezték.

Szövegének mintegy 25 fejezetét szentelve a flebotómiának, Ádám arra az ötletre támaszkodott, hogy a vérontás szabályozza a humort (a négy folyadékot, amelyről úgy gondolják, hogy a testet alkotják: vér, sárga epe, fekete epe és váladék), a „rosszokat" eltávolítja és beállítja a szervezet egyensúlyát, hogy felkészüljön az egészséges utazásra.

Ádám azt tanácsolta minden utazónak, hogy útközben ügyeljenek a vérontás eszközeire – különösen a piócákra. Írásai figyelmeztetéseket tartalmaztak a piócák megkülönböztetésére: jó (kerek és fényes) és rossz (fekete vagy kék színű, és bűzös víz közelében találhatók).

Emellett gondosan elmagyarázta a víz sótalanítását, valamint tanácsokat adott az étrendről (a lehető legközelebb az utazó otthoni étrendjéhez, sok gyümölccsel és zöldséggel), a pihenés és a megfelelő alvás fontosságáról, valamint a rendszeres fürdés fontosságáról.

A vérhas jól ismert veszélye volt az utazásnak, különösen a keresztes lovagok számára, és Ádám útmutatója tükrözte minden utazó azon vágyát, hogy az emésztőrendszer egyensúlyban tartásával elkerüljék.

Test és lélek egyensúlya

A vízellátással kapcsolatos ismeretek különösen fontosak voltak az utazók számára.
Egy zarándokvezető arról tájékoztatta az utazókat, hogy a Szentföld egyik legjobb vízforrása Haifán kívül, a mai Izrael területén található. Theodoric Guide for the Holy Land emlékeztette az utazókat, hogy Jeruzsálemben nincs más víz, mint a lakosság által összegyűjtött esővíz, amelyet ciszternákban tárolnak napi használatra.

A középkori utazókat arra is emlékeztették, hogy különösen vigyázzanak a lábukra. 1260-ban Beauvais-i Vincent utasítást adott az utazóknak, hogy használjanak olajból, növényekből és gyorsezüstből (higanyból) készült borogatást (sebkötést) a hólyagok megelőzésére és kezelésére – ez a betegség túlságosan gyakori, amelyet a nagy távolságokat gyalogló zarándokok tapasztalnak. Cremonai Ádám azt javasolta az utazóknak, hogy szabályozzák a tempójukat séta közben, különösen az ismeretlen és durva utakon.

A gyakorlat általános előnyeit általában megértették. Az olyan prédikátorok, mint például Jacques de Vitry, azt mondták a gyülekezeteknek, hogy a mozgás fizikailag és lelkileg is egészségessé teszi a testet, ezért rendszeresen el kell végezni az utazás előtt és alatt.

Veszélyes állatok - Kígyóharapás

A különböző éghajlatok és környezetek magukban hordozták, hogy veszélyes állatokkal is találkozhattak. Azt mondták, hogy a Szentföld mérgező kígyók otthona. Az utazók harapás esetére a részben kígyóhúsból készült ellenszert, theriakot vittek magukkal. Ezt lenyelték vagy a sebre kenték.
Az egyiptomi krokodilokat is gyakran emlegették veszélyforrásként.

A támadásnak nem volt ellenszere, de az előre figyelmeztető, tudással rendelkező utazók segítették megőrizni a társaik éberségét. A középkori utazók nem hagyták sorsukat teljesen Isten kezében. Még a keresztes lovagok is óvintézkedéseket tettek a testi és lelki egészség egyensúlyának megteremtésére utazásuk előtt és alatt - írja a CNN.

Az alábbi dokumentumfilmből még többet megtudhatsz a középkori emberekről: